Csapata is a legjobb erre a célra, a kiszivárgott hírek alapján úgy tűnik, noha ugyanannyi bársonyszék marad a kormányban, a beléjük süppedők ez alkalommal csak a „megbízhatók” (értsd Liviu Dragnea pártvezérhez feltétlen hűséges) közül kerülnek ki. Nem mellékesen egyébként ők azok, akik az elmúlt hónapokban alaposan bizonyították: legtöbbjük teljességgel alkalmatlan a miniszteri tisztségre. De kinek volt és van ideje ilyen apróságokon elmerengeni, vagy észrevenni, hogy a felmagasztalt és vérre menően védelmezett kormányprogram – adóreformostul, béremelésestől, igazságügyi megújulásostul – csak káoszt szül, még közelebb sodorva az országot a szakadékhoz. Ennél jóval fontosabb kérdéseket kell sürgősen rendezni: kiszűrni, és lehetőleg eltaposni bárkit a párton belül, akinek egyáltalán megfordul a fejében, hogy kritikával álljon elő a vezérrel vagy magasztos elképzeléseivel kapcsolatban. Bármiről is legyen szó.
Nagyon úgy tűnik, a főképp általuk érzékelt párhuzamos állam elleni küzdelem mellett ez a harc jelenti a fő foglalatosságát a szociáldemokrata társaságnak. És ezen a téren semmi sem elég drága. Két kormány egy év alatt, fejre állított gazdaság és közigazgatás, egy amúgy sem feltétlenül pozitív, de tovább tépázott országimázs még mind belefér. Illúzióink ne legyenek: jobbra, szebbre várni felesleges. Az új kormány – melynek felállítása a jelek szerint már kevésbé sürgős, mint Viorica Dăncilă jelölése – valószínűleg dalolva folytatja a szocdem-álmok gyakorlatba erőltetését (legyen az országvezetés vagy a korruptak mentése), ami azért is súlyos, mivel már csak a „jó tanulók” ülnek a padban, Dragnea tanító bácsi kedvencei. Ők pedig nem feleselnek. Az egyszerű polgár pedig csak ellesz valahogy kevesebb pénzből is (noha papíron szédítően sokat kezdett keresni), a gödrös utakat, a sötét utcákat, omladozó iskolákat és kórházakat is meg lehet szokni, a vállalkozók is valahogy kibírják, elvégre volt már rosszabb is, a lej is megerősödik valahogy (a gazdaság mégiscsak dübörög), a külföldi küldöttségek (lásd a japán miniszterelnök és csapata) pedig majd visszatérnek, ha lesz, aki fogadja őket. Jaj, és a bukaresti Győzelem téren tüntetők, tudjuk, kinek a bérencei, egyszer megunják, vagy látva dicsőséges megvalósításaikat, végül feladják. Nem kell apróságokkal bíbelődni, lehet ünnepelni, centenáriumra fel!