Közösségi élmény, nemzedékek közti móka, néphagyomány éltetése, a feladat vállalásának fontossága – a sepsikőröspataki farsangi felvonulás mindenből nyújt egy keveset. Férfiak, fiatalabbak és idősebbek azért öltöznek be évtizedek óta álcájukba, mert a zsenge – csak 1978 óta tartják – szokást tartani, átadni akarják, s minden bizonnyal szerepet játszik az is, hogy közösen jó vidáman járni a falu utcáit, s zeneszóval köszönteni megannyi rokont és ismerőst.
Szeretik megmutatni azt is, hogy az önkéntes tűzoltócsoport népes és egységes, lehet számítani segítségükre, ha a szükség úgy hozná. Érti ezt a falu népe, és amint a maszkosokat kísérő községi fúvósok hangját meghallják, kapujuk elé vonulnak, tésztával és borral kínálják, s hogy közhasznú tevékenységüket segítsék, pénzzel pártolják fel őket.
Így volt ez tegnap délelőtt és délután is. A fejszével és késekkel felfegyverzett sereg távolról véresnek és félelmetesnek tűnt, ám közelről meglátszott, a ruhákon a piros foltok festéktől származnak, a fegyverek fából vannak, s hiába voltak vérfagyasztóak a maszkok, viselőik alakjából következtetni lehetett, melyik jó barát vagy ismerős bújik meg alattuk.
Szígyártó András, az egyik főszervező örömét fejezte ki, hogy ez alkalommal is sikerült a Váncsa György által meghonosított farsangi felvonulást éltetni, és általa a közösséget megmozgatniuk. Jó hír az is, hogy tavaly nem nagyon akadt olyan eset, amikor a tűzoltóegyletnek különösebben közbe kellett volna avatkozni – ilyen legyen az idei év is! „Nagyon jól fogadtak mindenhol: minden bizonnyal háromszáznál több kapu nyílt meg előttünk, annyi pénzt adakoztak, mint még soha, s arra bátorítottak, tartsuk a szokást. Azon leszünk, hogy az úgy is legyen” – mondotta Szígyártó András, aki számára ünnep volt az ünnepben, hogy huszonötödik alkalommal vezethette a csapatot.
