A keménynek tűnő kritikán túl Kelemen Hunor az interjú vége felé már finomított a hozzáállásán – annak kapcsán, hogy az RMDSZ-nek presztízsvesztés-e az SZDP-vel ápolt baráti viszony –, s kijelentette: a politika alternatívákról szól, és az ellenzéki oldalon jelenleg egy olyan párt sincs, amellyel érdemi párbeszédet lehetne folytatni, pedig ők minden parlamenti alakulattal meg szeretnék találni a közös hangot. Ami a friss kormányfőjelöltet és csapata támogatását illeti, az elnök a várakozó álláspontot erősítette meg, annyit elismerésként említve, hogy Dăncilă legalább elítélte elődje, Mihai Tudose akasztásos kifakadását.
A múlt héten az RMDSZ-től két másik lényegesebb megnyilvánulás mutatkozott Korodi Attila képviselőházi, valamint Cseke Attila szenátusi frakcióvezető részéről. Mindketten arról értekeztek a Krónika napilapnak, hogy a parlamenti ülésszak elején a szövetség újból tárgyalóasztalhoz ül a Szociáldemokrata Párttal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatára. Korodi szerint egy „finomvegyes” megítélésű egyezségről kell tárgyalniuk, amely nem csak, hogy nem hozott eredményeket, de „keserű szájízt” is hagyott maga után. Utóbbiak kapcsán Korodi március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását és az anyanyelv-használati küszöböt 10 százalékra csökkentő közigazgatási törvénymódosítást említette, mindkettő zátonyra futott. Cseke Attila az eredmények közé sorolta a protestáns teológia állami finanszírozására, valamint a magyar diákok differenciált román érettségijére vonatkozó javaslatok elfogadását, illetve a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium képviselőházig jutott ügyét. Korodi ugyanakkor azt is elárulta: kész listával érkeznek a tárgyalásra, amelyet elvileg ezen a héten közös frakcióülés formájában le is zavarnak. A lajstromon a marosvásárhelyi iskolaügy, az önkormányzatok finanszírozási rendszere, a nyelvhasználat, valamint az egészségügy szerepel prioritásként – állította a képviselő. Hozzáfűzte: az együttműködés további sorsa attól is függ, milyen programmal áll elő a Viorica Dăncilă vezette új kormány, illetve maga a miniszterelnök miként viszonyul az erdélyi magyarok ügyeihez.
A fentiek alapján kapásból megállapítható: amint az elmúlt egy évben több alkalommal, most sincs könnyű helyzetben az RMDSZ, mozgástere lassan csak narratíva szinten létezik. Az ellenzékhez irányulniuk gyakorlatilag felesleges, a kormánykoalícióhoz tovább dörgölőzni pedig egyre visszásabb. Cseke Atilla és Korodi Attila „csűrő-csavaró” mondatai ugyan szépek, de mind egy irányba mutatnak: az együttműködési megállapodás hordozta – már a megszületésekor is csak esetleges – lehetőségek napról napra halványulnak. Több mint egy évvel az aláírást követően bebizonyosodott, hogy a valóban fajsúlyos kérdésekben a szociálliberális koalíció, némi „úgy teszünk, mintha” játék után könnyedén visszalép, gyakran az első nacionalista őrjöngések hatására. Ezek a kirohanások ráadásul nemegyszer a saját házuk tájáról hangzanak fel.
Ilyen körülmények között ott motoszkál a nagy kérdés: van-e még egyáltalán értelme a tárgyalásoknak, a sorozatosan felrúgott egyezség továbbfoltozásának, az RMDSZ amúgy sem túl rózsás megítélésének további romlását is kockáztatva. Úgy, hogy közben maga a szövetség elnöke is arról beszél: az általuk támogatott pártkoalíció tulajdonképpen képtelen kormányozni. És mégis mire számít még a szövetség? Hogy az új kormány hirtelen másképp viszonyul majd, s végtelen szeretettel fognak az erdélyi magyar ügyek iránt viseltetni, így, a centenárium évében, amikor már láthatjuk, minden alkalmat megragad mindenki, hogy egyet rúgjon közösségünkbe?!
Döglött lovat patkolni értelmetlen, de olyat, amely már jó ideje bűzlik, egyenesen botorság.