Árkos a megyeszékhely holdudvarába esik, csak annak idején, e sorok írójának elemista korában volt igazán csendes falu. Zajosnak most sem zajos, és magasabbra mászott a keresett települések ranglétráján. Nőtt lakóinak száma, kiépült közművesítése, útjairól, utcáiról hamarosan véglegesen eltűnik a sár, családi házaiba beköltözött a kényelem, a korszerűbb életvitel, de az éter hullámain érkező őrületdömping is. Szerfelett megnőtt vonzereje a közeli városiak számára, s hiszi vagy nem az olvasó: se korcsmája, se cigány telepe nincs!
Farsangi hangulatban
Vízkereszt után beleléptünk a farsangba. Háromszék magyarsága ebben az évben is tud és akar farsangolni, még olyan körülmények között is, amikor számunkra nem éppen farsangi hangulatot sugárzott a fővárosi média. A vidéken szerte felelevenítik a megmaradt helyi szokásokat, űzik az idei telet, pedig úgy istenigazából alig érkezett meg. Nekünk akkor igazi, jó a tél – állítják a gazdák, amikor legalább két arasznyi hó fedi a búzavetést! Árkoson vannak hagyományai a téli vigadalmaknak, a rendszerváltás után különösen a fiatalság karolta fel és keltette életre, és így van ez most is. A múlt hét végén farsangolt a falu. Maradék hagyományairól a fúvószenekar karmesterével, Váncsa Mátyással beszélgettünk. Nem bánják a fiatalok, hogy ő a mindenkori szervező, mert zenekar nélkül mit sem ér a farsang!
– A rezesbandával „megmuzsikáltuk” délelőttjében az egész falut – mondta –, s velünk jött a maszkurának öltözött fiatalok egész serege a „cigány szekéren”. Nyíltak is a kapuk, kínálmációval fogadtak. Aki a maszkajárásról lemaradt, estébe hajolva már rophatta a táncot kivilágos-kivirradtig a farsangi bálban.
Oltfejtől az aldobolyi Alvégig szólt és még szól az ének, harsog a fúvósmuzsika. Gondok súlya alatt is tud mértéktartóan vigadni a háromszéki székely. Nincs település, ahol ne találtak volna szunnyadó farsangi hagyományt, ezek alapján bontakoznak ki a legváltozatosabb közös téli vigadalmak, kosaras bálok, ilyenkor lehet látni a farsang hozta igaz tavaszt váró néplélek valós arcát. Orbán Balázs a kiegyezést követő években ismerkedett Háromszékkel. Nagy művében megjegyezte, hogy Árkos „fölényét leginkább a népnevelés virágzásának alapján vívta ki”. A farsang hangulatában látogattuk meg a községet, s ebben a hangulatban állt össze az Árkoson született vagy a faluhoz kötődő jelességek (tudósok, papok, néptanítók-tanárok, tollforgatók, zenészek és művészek) hosszú névsora. Az ünnepi hangulatban felkerestük azokat is, akik maradandó értékeket alkotnak, elmét, szívet, lelket, szemet gyönyörködtető műveket, de nem feledtük el a régieket sem. Az ide telepedett, svéd származású Dahlström Kálmán (1876–1966) Árkoson lett ezermester. Nagyméretű olajképen örökítette meg a vártemplomot, amelyet az unitárius egyházközség imatermében őriznek, a dévai várról készített festményét pedig a kolozsvári püspökségnek ajándékozta. Méltán sorakozik utána a kálnoki unitárius templom kazettáinak restaurátora/festője, Régeni Ütő Áron (1878–1968) árkosi unitárius mester, majd Boga László (1888–1958) helybeli néptanító, akinek számos olajképét – köztük hangulatos csendéleteket – őriznek szeretettel a család leszármazottjai. Öregbítik a település hírnevét azok az ismert kortárs képzőművészek – Ütő Gusztáv grafikus, festő, akcióművész, egyetemi adjunktus és Péter Alpár, a vizuális művészet fiatal mestere – akik sok-sok szállal kötődnek Árkoshoz. Az árkosi születésű Kese Terézia és Máthéné Rétyi Veronka helybeli falunapi tárlatokon mutatják be hangulatos olajképeiket. Kese Terézke a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetségének állandó kiállítótagja, Máthé Veronka pedig Ütő Gusztáv-tanítvány. Nemrég telepedett Árkosra a Svédországban debütált Dániel Éva, az igen termékeny műkedvelő képzőművész, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola végzettje, aki svédországi műtermeiből indulva saját, rejtett technikával megalkotott műveivel eljutott Ausztriába, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Magyarországra és Németországba is. A legváltozatosabb témájú és színvilágú képei három dimenzióban készülnek, s mint a festészetben ismeretlen technikai bravúrt emlegetik a művészettörténészek. Munkáiból nem hiányoznak az örök magyar témák, a szülő- és Székelyföld varázslatos értékei. Falvaink művészeti kincsei felé kellene irányítsák-tereljék a turisztikai információs irodák az egyre növekvő idegenforgalmat. Szépségforrás, hagyomány és népművészet ötvöződik az árkosi bútorfestők munkáiban is. Arra, hogy fércmunkák ne születhessenek, Márkné Pál Tünde doktorandusz vigyázó szeme ügyel. Tanítványa, Nagyné Váncsa Irénke az autentikus népművészet művelője, népiskolai oktató, aki nemcsak a hagyományos újnak mestere, hanem a régi festett bútordarabok, úrasztalok, szószékkoronák restaurálásának is.
Az elmúlt év summája
Árkos két nagy befektetésnek ért a végére az elbúcsúzott tavalyi esztendőben: sikerült önerőből leaszfaltozni a Felszeg nevű, eléggé hosszú falusi főutat, és összekötni a szintén aszfaltburkolatú Bakó-hegyen át a Geje nevű másik útszakasszal. Megváltozott az évszázados utcakép, mívesebb lett a falu imázsa. Ez csak az első szakasza a munkának – magyarázta a községvezető Máthé Árpád, és – a helybeliek örömére – hosszan sorolta a régi nevükön azokat a mellékutcákat, amelyeket a tavalyi aszfaltozási program részeként ebben az esztendőben fognak beborítani jó minőségű burkolattal: Szövetkezet utca, Vár utca, Malom utca. Ennek lenne a folytatása a következő 7,2 kilométernyi korszerűsítés, amelyet kormányprogramból kiviteleznek, s amelyre hamarosan 10,8 millió lej értékben kötik meg a szerződést. Megújul a Kastély, a Kiss Ernő és a régi Geréb utca, majd a Gejéből jobb és bal felé leágazók, a Gatyaszár és sok más apró, valamint a Kőröspataki, Tanóroki és a Paphegyi utca. Mondanunk sem kell, hogy Árkoson minden kis utcának új neve is van, és hogy nincsen a községnek, de a tágabb térségnek sem olyan jeles szülötte, amelynek nevét ne örökítette volna meg ez a falu egy-egy utcanévvel. A megkésett aszfaltozás oka is kiderült, ugyanis az időközben befejezettnek hitt ivóvíz- és szennyvízhálózatot is kibővítették. Az árkosi gazdaságoknak több mint fele már rá is csatlakozott a két fővezetékre. Befejezték a futballpálya korszerűsítését, lelátót is építettek. Árkoson működik a házi beteggondozás, bölcsőde a kisgyerekek részére és délutáni oktatás a nagyobbaknak.
– Befejeztük azt, ami a föld alatt van – folytatta Máthé Árpád –, következne, ami a magasban van: a közvilágítás. Erre a célra is kaptunk támogatást Mezőtúr testvértelepülésünktől. Az új esztendőben be szeretnénk fejezni a műborítású pályát, hogy sportbázisunk is legyen már teljes, de a tekepálya korszerűsítése is tervünk része, ugyanis a sporttevékenységnek komoly hagyományai vannak ebben a községben, s ez kötelez minket a folytatásra. A tekepályával kapcsolatos terveinket a Leader-programból szeretnénk kivitelezni. Sajnos, költségvetésünket megnyirbálták: mi, akik spóroltunk a tavaly, hogy előre tudjunk tervezni, éppen annyival kaptunk kevesebbet az idén.
– Folyik a pereskedés a volt bányavállalat által elfoglalt területek dolgában?
– Igen. A per jelenleg a legfelsőbb bíróságon van. Alapfokon elutasították formai hibákra hivatkozva, nem tárgyalták. De ha nem lesz számunkra kedvező a döntés, akkor büntetőjogi eljárás formájában újraindítjuk. Sepsikőröspatakkal együtt nem vagyunk hajlandóak meghátrálni, a strasbourgi emberjogi bíróságig is elmegyünk a győzelem érdekében. 130 hektár árkosi területet nem lehet az állam vagy éppen a területet birtokló ploiești-i bányaügyi központ tulajdonában hagyni. Nem engedhetjük, hogy egy népes faluközösséget ilyen könnyen kisemmizzenek. Majdnem ekkora területi követelése van a kőröspataki önkormányzatnak is. Az ilyen harc nekünk, polgármestereknek becsületbeli kötelességünk.
Ha ropog majd az itt készült pellet
Váncsa Lajossal, az árkosi erdő-közbirtokosság elnökével pont arról beszélgettünk, ami ezekben a hónapokban életszükséglet: a tűzifáról, a fűtési lehetőségekről, a birtokosság gondjairól, mert nem egy öreg mondta el, hogy „ha köménymaglevesen és pityókatokányon élek is, a legfontosabb a meleg ház”.
Gondolatban szülőfalum erdős övezeteit jártam, gyermekkorom emlékeit idéztem magamban, amíg az elnök a birtokosság valós gondjait sorjázta. Közel 1300 hektárnyi erdőtakaróval gazdálkodik a közbirtokosság, ott terül el a Középhegyen, a Kerekhegyen, Égettbércen és Derezsnyétől fel egészen a Havadig. Legelő is van mellette jócskán, egy része kint a Baróti-hegység szélfútta pusztáin. Szigorúan az üzemterv alapján folyik az erdőgazdaság, amely 2028-ig érvényes.
– Február derekán tartjuk beszámoló közgyűlésünket, február végéig kiosztjuk mindenkinek a tűzifát, megkapják a 2018-as esztendei jussuknak mintegy háromnegyedét is, „hogy ne a rigó fütyüljön rajta az erdőn, hanem száradjon otthon, az örökösök udvarán, akik ősei megszerezték a családi erdőbirtokot” – jelentette ki Váncsa. Árkoson két folyóméter fa a juss egy hektár erdőjog után. Egy évben 3200 köbmétert kellene kitermelni az üzemterv alapján, nehézségek miatt az elmúlt esztendőben 3000 köbmétert sikerült előállítania a hattagú csoportnak.
– Jövedelmükből minden esztendőben szoktak befektetni, fejleszteni.
– Most is így lesz – jött a felelet. Az idén egy nagyobb kapacitású ág- és hulladékfaőrlőt akarunk beszerezni pelletkészítés céljából. Nem mi leszünk az elsők, már vannak, akik belekóstoltak, mert ez a tüzelőanyag nagyon keresett kezdett lenni. Mi egy 8500 eurós őrlőt szeretnénk beszerezni és üzembe helyezni... már a jövő télre gondolva.
