Telitalálat
Budán a II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasor és a Gábor Áron utca sarkánál található a Gábor Áron-emlékmű. Várostérképpel a kezemben kerestem, s mert nem ment könnyen, egy-egy idősebb környéken lakót kérdeztem. Kissé röstelkedve jött több felelet: tudom, hogy van valahol, de nem vagyok biztos benne... Azt már nem volt időm elmondani mindenkinek, hogy ágyúöntő, tüzértisztje és őrnagya volt az 1848-as forradalomnak és szabadságharcnak, no meg a halál is a csatamezőn érte. Végre megtaláltam egy tiszta és szépen gondozott útszéli parkban, az emlékmű lábánál friss virágok voltak. A mészkő talapzaton, amely a bodvaji vashámor kicsinyített mása, jelképes törött ágyúgolyó látható, alább a Gábor Áront ábrázoló dombormű. Néhány percig szótlanul álltam hazagondolva, miközben a fényképezőgépemet kerestem. A bronzemlékmű-elemek Kiss Sándor (1925–1999) szobrászművész tervei alapján készültek, aki az erdélyi Sároson született, a talapzat pedig Vadász György építész munkája 1980-ból. Kutakodásaim során az is kiderült, hogy ugyancsak néhai földinknek, a szomszédos Négyfalu szülöttének, a jeles és közismert Istók Jánosnak is volt egy 1915-ben készült Gábor Áron-emlékműterve, amelyet a Hadtörténeti Múzeum szobrászai készítettek el.
Meglepetés a Városmajorban
Maradtam még Budán. A számomra örökre emlékezetes Semmelweis sebészeti klinikától dobásnyira meglepődve olvastam a cégért: Barabás-villa. Igen: a nemzet festője, Barabás Miklós (1810–1898) egykori budapesti lakása előtt álltam. A Hegyvidék önkormányzata új ruhába öltöztette az épületet, s most mint műemlék különleges művelődési rendezvények székhelye. Csodaszép klasszicista villa a gyönyörű vaskerítés mögött, a díszkertben a festő mellszobra áll, kezében ecsettel és palettával. A nemzet festője itt egy szőlőskertet vásárolt, ahová saját tervei alapján építtetett villát. Harminc esztendőt lakott benne, alagsorában borpince működött, folyosó kötötte össze a vincellérházzal. 1870 után eladta, és romos állapotba került. A villa felújításának pályázatát Basa Péter (1964–2009) budapesti Ybl-díjas műépítész nyerte meg egy véletlenül fellelt Barabás-akvarell alapján, amelyen jól lehetett látni eredeti formáját – tudtuk meg a tervező édesanyjától, Basa Elemérnétől. A Barabás-szobor alkotója szinte földink, egy ideig Kézdivásárhelyen, Torján, napjainkban Marossárpatakon él: Miholcsa József szobrászművész. Ismerősen hangzott a Basa név, s kiderült, a tragikusan elhunyt fiatal műépítész felmenői, a Basa família valahonnan Erdélyből, éppen Háromszékről származott.
Még Brassó is Budapesten!
Még mindig Budán bolyongva, a Széna tér végében megbámultam a Városfal vendéglőt, amely ráépült az egykori budai városfalra. Nem olcsó hely, tapasztaltuk egy pohár itóka után. Bejáratával szemben rövid kis utca köti össze a körutat a Varsányi Irén utcával. Jóleső érzéssel olvastam nevét: Bakfart Bálint utca! Ismét otthon vagyok, mosolyogtam magamban, nem éppen Háromszéken, hanem a szomszédos Barcaságban, hiszen Bakfart a Cenk alatti város, Brassó szülötte volt. Állítólag szász gyökerű erdélyi magyar, a reneszánsz kor egyik legnagyobb hatású lantjátékosa és meghatározó virtuóza volt. Szülővárosa nem feledte el, ezt írta róla: „Brassóból ment Budára, ott nevelkedett és lett nagy hírű muzsikus Franciaországban, Lengyelországban és Itáliában, lantművész és zeneszerző volt, akárcsak atyja, Tamás. Megújítója volt az egyiptomi falfestményeken megjelentetett pengetős hangszernek, amely görögök és rómaiak közvetítésével terjedt el Európában. Szapolyai János és János Zsigmond idejében felismerte kivételes tehetségét, és anyagilag is támogatta. Nyugtalan természete, sajátos egyénisége azonban városról városra, sikerről sikerre űzte-hajtotta földrészünk legdélibb sarkáig, s végül a dél-olaszországi Padovában érte a pestishalál 1576-ban. Élettelen testét az azóta már lerombolt San Lorenzo-templomban temették el.”