Az RMDSZ tehát nem nagyon játszhatja el a mérleg nyelve szerepet, amely jó ideig a bukaresti politizálásának alapelve volt. A mellőzhetőség állapotát láthatólag nehezen viseli a szövetség, keresi helyét, partnereit a bukaresti parlamentben – és ez, ismerve a román pártok szinte mindenikére jellemző magyarellenességet, valóban nem lehet könnyű. Főként, hogy az ellenzéki pártok nacionalizmusban messze túltesznek a kormányzó szövetségen, amatörizmusban, dilettantizmusban pedig igen erős vetélytársaik.
De ez sem mentség mindenre.
Arra például, hogy ezt a vörös bűnbandát, a harmadik Dragnea-kormányt a maga „két sör között írt” programjával, szedett-vedett minisztereivel együtt támogassa a magyar szervezet. Azért – mondja Kelemen Hunor elnök –, mert e centenáriumi évben senkinek sem tenne jót az RMDSZ elszigetelődése. S ha ezt a kijelentést helyesnek tekintjük, akár még elfogadható is lehet a szövetség újabb biankó csekkje a kormánypártok számára. Márpedig Kelemen Hunor szavai igazak – de csak akkor, ha kizárólag a parlamenti logika keretein belül gondolkodunk.
De akkor meg miért megkérdőjelezhető Kelemen Hunorék álláspontja? Leginkább talán azért, mert afféle parlamenti rövidlátásról tanúskodik. Mert a pragmatizmus látszatát akarja kelteni, de egyáltalán nem biztos, hogy az is. Az viszont biztos, hogy nem etikus, nem vet rá jó fényt, és teljes mértékben hanyagolja a politizálás szimbolikus, érzelmi töltetét. Mert figyelmen kívül hagyja az erdélyi magyar társadalom közhangulatát. Mert igen nagy valószínűséggel szemben áll az RMDSZ-szavazók többségének álláspontjával. Mert kényelmetlen, kínos helyzetbe hozza azokat az erdélyi magyar polgárokat, akik a román társadalom nyitottabb részével kommunikálnak, baráti, üzleti vagy más természetű kapcsolatban állnak. Mert szégyenkeznünk kell az RMDSZ miatt, ha román demokratákkal találkozva nem úgymond „politizálunk”, egyszerűen csak elbeszélgetünk, hiszen amit a vörös bűnbanda elművel, az már nem egyszerű politikai kérdés, hanem jogbiztonságunkat, anyagi helyzetünket, mindennapjainkat, közérzetünket, jövőbeni terveinket döntően befolyásoló külső beavatkozás. Mert korántsem biztos, hogy hosszú távon jó döntés azokkal cimborálni, akiket a Nyugat és a román társadalom felvilágosultabb része is a múlt erőiként, a sötét oldalként azonosít.
És igen, talán érdemes azon elgondolkodni, hogy ennél már a parlamenti elszigetelődés is jobb lehet. Talán érdemes a külső nyomásgyakorlásra rájátszani, és azzal próbálkozni, hogy következetesen minden fórumon felmutatjuk: lám, száz évvel a román egyesülés után ott tartunk, hogy a román parlamentben nincs egyetlen olyan párt, amely az ország legnagyobb létszámú nemzeti kisebbségével párbeszédet folytasson. Hiszen ha valamikor, akkor most igencsak figyelnek Romániára – épp e vörös bűnbanda viselkedése miatt.
Úgy viszont nehéz, ha ugyanezt a társaságot szavazatainkkal legitimáljuk.