A városi nyár füllesztő melege pedig mintha minden erejével taszítana: el innen, ki a szabadba, vizet és napfényt, hegyeket és hűvöst álmodunk. Hol, persze, kedvünkre kikapcsolódunk, szórakozunk, a zenekar csak nekünk játszik, a pincér csak minket szolgál ki, a nap is csak azt nézi, mikor keltünk már fel, hogy kiáraszthassa végre fényét és melegét, és mi napozunk keveset, hogy szépen, fokozatosan barnuljunk, majd árnyékba vonulunk, miután megmerítkeztünk a tenger langyos vizében, jégben hűtött sörök várnak ránk és szebbnél szebb lányok, akiket titokban, szemünk sarkából nézhetünk, ha éppen nem látja a feleség...

Lassan-lassan mifelénk is egyre többen engedhetik meg maguknak az ilyen nyaralást, vannak, akiknek eddig sem okozott gondot, mások pedig valahogy csak kispórolják a pénzt, meglesz majd a böjtje, de legalább ,,voltak egyet külföldön". Csakhogy ez a réteg még mindig nem elég nagy, jóval nagyobb számban vannak azok, akik nem engedhetik meg maguknak a külföldi családi nyaralást, jó, ha legalább a gyereknek jut egy néhány napos táborra valahol a közelben, mert az sem olcsó mulatság. És vannak családok, nem is kevés, ahol erre sem futja...

Ezért is dicséretesek a civil szervezetek kezdeményezései, hogy táborokat szerveznek olyan gyerekek számára, akiknek nem adatik meg a nyaralás fentebb leírt módozata. Persze, a problémát teljességében megoldani nem tudják, de örömet szereznek néhány gyerek számára. És egyben jelzik: vannak a nyaralásnak, ha nem is oly divatos, de talán szebb módozatai. Akadnak olyanok is, akik munkatáborba mennek vagy éppen jönnek, mihozzánk. Naponta több órát dolgoznak, ingyen. Lehet, sőt, valószínű, hogy majd másutt is nyaralnak, hiszen egy nyugati ország állampolgára megengedheti ezt magának. De valamit mégis tett másokért. Mint a civil szervezeteink is. Amelyek azonban éppen itthon nem kapnak elég anyagi és erkölcsi támogatást.

Már csak az kérdés, hogy a távoli nyaralások után mikor lesz divatos mifelénk a társadalmi felelősségérzet, a segíteni akarás.