A jobb érzésű ember azonban rég felismerte, a szerelem nem kiteregetni való szennyes. Gondolom (remélem?), ezért egyre kisebb a felhajtás tájainkon e napon szerelem ügyében. Meg egy kicsit a székely ember gondolkodásmódja is ludas lehet a dologban, mert minek nekünk a más baja, van sajátunk is épp elég.
Február 14-én sok mindent lehetne ünnepelni még. Ha csak a jeles napok sorát vesszük: 2005-ben ekkor indult világhódító útjára a YouTube videómegosztó, bár a hódító jelzőt inkább Imperiálra kellett volna tartogatnunk, aki Kincsem után talán a leghíresebb magyar versenyló volt, és 58 éve épp ezen a napon született. A technika területén maradva: ugyancsak ezen a napon készült el a mai számítógépek őse és atyja, az ENIAC, az első programozható, elektronikus, digitális számítógép. Egy egész termet megtöltött – de hát akkor még csak 1946-ot írtak. Hetven évvel korábban bizonyos Bell szintén e napon jelentette be szabadalmát a telefonra – bár ez vitatott téma, nemcsak azért, mert ugyanaznap, csak néhány órával később egy Elisha Gray nevű fizikus is szabadalmat kért az azonos elvek alapján működő „messzeszólójára”, hanem azért is, mert 2001-ben kimondta az amerikai kongresszus, hogy a telefont valójában egy másik feltaláló, a Bell laboratóriumában dolgozó Antonio Meucci alkotta meg. És amit a kongresszus határoz, az szent és sérthetetlen. Szerintük legalábbis. Mert a két említett úriember nevét csak a lexikonok ismerik, miként a telephon szót – és majdnem a készüléket is – kitaláló Philipp Reis német fizikus és feltaláló nevét is, míg Bellnek még a két keresztnevét is kívülről tudja minden ötödikes gyerek.
No de jól elkalandoztunk a témánktól. Egy másik világnapról szándékoztam írni ezúttal, olyanról, amely számomra sokkal szimpatikusabb a bevezetőben említettnél. Nem is világnap ez igazából, s amennyire én ismerem az emberiséget, nem is válik soha azzá. Nem azért, mert egyetlen világszervezet sem iktatta hivatalosan a piros betűs dátumok sorába – a Bálint-napot is csak a divathullám röpítette oly magasra –, hanem mert tartalmát tekintve soha nem kerül be semmiféle népszerűségi toplista első tíz helyezettje közé. Bár ez is a szerelemről szól, meg az ajándékozás öröméről – de az olvasás szeretetéről és a könyvadományozás élvezetéről. A nemzetközi könyvajándék nap célja ugyanis, hogy növelje a gyerekek hozzáférési lehetőségeit a könyvekhez és kedvüket az olvasáshoz. Viszonylag zsenge korú még a kezdeményezés, 2012-ben indította útjára néhány lelkes könyvbarát, arra kérvén a felnőtteket, hogy ezen a napon ajándékozzanak könyvet egy gyermek számára, vagy „felejtsenek ott” egy könyvet olyan helyen, ahol gyerekek sűrűn megfordulnak. Lehet az óvoda, iskola, játszótér, de akár buszmegálló, kórház is.
Mondtam, nem lesz ebből világnap, legalábbis nem tájainkon. Nem mintha nem kerülne mifelénk is pár támogatója eme kiváló ötletnek, csak hát mifelénk a könyv annál értékesebb, semhogy csak úgy elajándékozzuk. Különösképp, hogy egyre nehezebb hozzáférni, hiszen a kultúra regionális fővárosában maholnap könyvesbolt sem marad már.