Az elmúlt hétvégén a Román Kosárlabda-szövetség közölte a február 22–25. között a megyeszékhelyi Sepsi Arénában megrendezendő kosárlabda női Román Kupa mérkőzéseinek időpontjait. A kupasorozat idei kiírását csütörtökön a Temesvár és Brassói Olimpia közötti párharc nyitja meg, a kétszeres Román Kupa-győztes Sepsi-SIC szintén aznap lép pályára, ellenfele pedig a Kolozsvári U csapata lesz. Mától a megszokott helyen, a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában megvásárolhatók a bérletek a nyolcas döntőre.
Pénteken az Aradi ICIM–Alexandria, illetve a Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvár találkozót rendezik meg, szombaton az elődöntőkre kerül sor, a finálét pedig vasárnap rendezik. Az 50 lejes bérletek hét mérkőzést – négy negyeddöntő, két elődöntő, döntő – tartalmaznak, a napijegyet 15 lejért (két mérkőzés), míg az egy találkozóra érvényes jegyet 10 lejért lehet megvenni. Utóbbi kettő csak a mérkőzések kezdete előtt a helyszínen szerezhető be.
A kosárlabda női Román Kupa nyolcas döntőjének programja:
* február 22., csütörtök: Temesvár–Brassói Olimpia (4. negyeddöntő, 17.15 óra – DigiSport), Kolozsvári U–Sepsi-SIC (1. negyeddöntő, 20 óra – DigiSport)
* február 23., péntek: Aradi ICIM–Alexandria (2. negyeddöntő, 17.15 óra – FRB TV), Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvári U (3. negyeddöntő, 20 óra – FRB TV)
* február 24., szombat: 1. elődöntő győztese–4. negyeddöntő győztese (17.15 óra – FRB TV), 2. negyeddöntő győztese–3. negyeddöntő győztese (20 óra – FRB TV)
* február 25., vasárnap: finálé (17.30 óra – DigiSport).
A négynapos kosárlabda-eseményre az érdeklődők a városi autóbuszokkal is kijuthatnak a Sepsi Arénához, a jegy ára 2 lej. A tömegközlekedési eszközök csütörtökön 16.40-kor, 19.15-kor és 19.30-kor indulnak a Gólya utcai végállomástól, majd az Állomás negyed érintésével mennek a sportlétesítményhez. Pénteken 16.40-kor és 19.30-kor indulnak, míg szombaton 16.30-kor, 16.45-kor és 19.30-kor. Vasárnap a döntőre két autóbusz indul, az első 16.30-kor, a második pedig 16.50-kor. Az autóbuszok a mérkőzések után is a szurkolók rendelkezésére állnak. (t)