A veszekedés kezdetekor a legjobb, ha visszafogottak, higgadtak próbálunk maradni, ha tudjuk, hogy egyikünknek sincs teljesen igaza. Emellett fontos, hogy készen álljunk a változtatásra, és amennyiben lehet, nyugtassuk meg egymást – akár egy kis humor is jól jön ilyenkor.
A párom, házastársam családjának – szülők, testvérek, rokonság – szidalmazása a legnagyobb harag esetén sem megengedhető. Már csak azért sem, mert ennek nyomán súlyosan megbánthatom a másikat, és ezt már visszafordítani nem, csak megbánni tudom. Semmiféle indulat nem sarkallhat a másik szexuális képességeinek becsmérlésére, mert a felelőtlen kijelentések a későbbiekben problémákat okozhatnak a másik önbecsülésében és szexuális teljesítményében egyaránt! Ugyanígy kerülendő téma a másik gyengesége, testi hibája vagy egyéb betegsége.
Fontos szabály még, ha lehetőség van erre, akkor inkább elvonulva, négyszemközt tisztázzuk sérelmeinket, hiszen kellemetlenül zavaró lehet mások jelenléte az érzékeny, esetleg intim témákat is érintő beszélgetésnél. Semmiképpen ne legyen részese a vitának barát, családtag, de ha mégis, az már végkép ne legyen elvárás, hogy a nézeteltérés fül- és szemtanúja határozottan állást foglaljon bármelyik fél mellett! A meghitt családi hangulatot és barátságokat is tönkreteheti az, amikor valakit pártoskodásra kényszerítenek, emellett a veszekedő feleknek sem kedvez a részrehajló beavatkozás. Kis súrlódások, összeütközések bármikor előfordulhatnak a házasságban, és ezeket nem is kell elrejteni a gyerekeink elől, de a keserű veszekedés, a marakodás megijeszti őket, és megterheli a lelküket.
Az is egy lehetőség, ha a veszekedő felek a vitás helyzetben kiegyeznek egy olyan megoldásban, amelyiket mindenki elfogad. A jó kompromisszum alapja egymás kölcsönös elfogadása.
A siker titka mégis egymás megbecsülése. A veszekedés nem változtat meg senkit. Problémák mindig lesznek, mindig lesz „robbanás” is. Ami fontos, hogy emelt fővel, megalázás nélkül kell mindenkinek a zavaros, terhelt légkörű helyzetből kikerülnie.
Egy fiatal édesanya, ahelyett, hogy reggel útravalóul óhajokkal, megjegyzésekkel és szemrehányásokkal bombázta volna a családját, a hét elején írt egy listát, hogy gondolkodjanak rajta, mert a hétvégén majd megbeszélik. Azt is hozzátette: „Talán a legtöbb megjegyzés az én elképzelésem csupán. Ha így van, elnézést kérek, de majd beszélünk róla.”
Kétszer annyit kellene gondolnunk azokra a szép dolgokra, amelyek a családot összetartják. Ahol a családtagok beszélnek egymással és meg is ölelik egymást, sokkal könnyebb megoldani a nehézségeket is.
Gondoljunk a bibliai mondásra: „A nap ne nyugodjék le a haragotok felett”. De a megbocsátás nem csak a nyugalom iránti vágy, ami azokat jellemzi, akik mindenáron elkerülik a konfliktusokat, a veszekedéseket, a dühöt, az elkeseredést és fájdalmat…
A megbocsátás nem felejtést jelent, mert az pszichológiai szempontból olyan elhárító mechanizmus, amit énünk akkor használ, ha képtelen együtt élni azzal a szorongással, amit mások viselkedése vagy ösztönei keltenek benne.
A megbocsátás, éppúgy mint a hála és a gyengédség, a szerelem „növekedési hormonja”. Életerővel tölti el a párt, mindkét partnert. Mert az igazi, hiteles szerelmet az irgalom élteti, és ez a jó veszekedések legfontosabb összetevője. Az irgalom nyitja meg a szívemet életem társa felé, abból születik a szív gyengédsége, amire minden ember vágyik. A veszekedések igazi győztese mindig az lesz, aki meg tud bocsátani.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
