A cári család
Gazdasági fellendülés, népi könyvtárak hálózata, vasútépítés az orosz birodalom egész területén. Új képet kívánnak rajzolni a korábban jobbára csak a dinasztia bukásával, a Romanovok történelmi és családi tragédiájával kapcsolatban emlegetett utolsó orosz uralkodóról, a bolsevikok által családjának tagjaival és személyzetével együtt kilencven éve brutálisan kivégzett II. Miklós orosz cárról szóló megemlékezések.
Ellentétben a Szovjetunió felbomlása óta rendezett számos más megemlékezéssel, a Moszkva szívében, a Megváltó Krisztus templomának múzeumában megtekinthető kiállítás is haladó gondolkodású és eredményes államférfiként méltatja a balsorsú vezetőt. Az orosz Állami Levéltárból kölcsönzött egyik dokumentumból például kitűnik, hogy alig került a trónra a fiatal uralkodó, máris nemzetközi békekonferenciát kezdeményezett. A maga nemében első tanácskozást 1899-ben rendezték meg Hágában huszonhét állam részvételével.
Számos korabeli fotón látható a cár, amint felkeresi hatalmas birodalma legkülönbözőbb pontjait. Az egyiken például egy ,,új típusú ekét" tekint meg az eszközt kifejlesztő mérnökök társaságában 1913-ban, amikor — mint a magyarázat emlékeztet rá — Oroszország már ,,a világ első búzatermelője volt". Egy másik felvételen egy tervezett vasútvonal útvonalát tanulmányozza elmélyülten az uralkodó. Látható az az 1915 szeptemberében saját kezűleg aláírt dekrétum is, amellyel a németektől elszenvedett első vereségek után az uralkodó maga vette át a hadsereg főparancsnokságát.
A cári család tagjairól is kedvező kép tárul a látogató elé. Alekszandra cárné, aki német származású volt, négy lányával együtt önkéntes ápolónőként vállalt háborús szolgálatot a család nyári rezidenciája, Carszkoje Szelo (ma: Puskin) közelében, egy kórházban. Arcvonásaik finomak, de kifejezik törhetetlen elszántságukat. Alekszandra Fjodorovna rendkívüli bátorságot tanúsított, műtéteknél is asszisztált, olyan feladatoktól sem riadt vissza, ha kellett, mint az amputált végtagok eltávolítása a műtőből. Egy másik fotón vagy félszáz szakállas, hosszú inget viselő orosz foglal helyet egy ,,népi teaházban" a nagy asztalokon elhelyezett szamovárok körül. Egy emberként tekintenek a kamerába. Ezeket a ,,népi teaházakat" 1915-ben nyitották meg, azt követően, hogy a háborús állapotokra való tekintettel II. Miklós betiltotta az alkohol szabad forgalmát.
Korabeli statisztikák bizonyítják, hogy II. Miklós uralkodásának 22 éve alatt a birodalom lakossága 22 millió fővel gyarapodott. Pjotr Multitatulij történész érezhető nosztalgiával jegyezte meg az AFP egyik tudósítójának: ,,Abban az időben a Föld minden hetedik lakója orosz volt, ma csak minden ötvenedik az." A történész szerint, aki Iván Haritonovnak, II. Miklós szakácsának dédunokája, ,,nagyon fontos, hogy az oroszok tudják: ők egy birodalom gyermekei". Dédapját a cári család tagjaival együtt végezték ki az 1918. július 15-ről 16-ára virradó éjszakán.
A megemlékezések bevallott célja ,,új fényben bemutatni" II. Miklóst. ,,Oroszország olyan állam, amelynek múltját sohasem lehet megjósolni, ezért a történelmi tények értelmezése a mindenkori hatalomtól függ" — mondja halvány mosollyal az Állami Levéltár igazgatója. ,,A bolsevikok szemében II. Miklós gyengekezű cár volt, aki sok vért ontott, aztán amint véget ért a kommunizmus, az országban mártírként kezdték tisztelni" — jegyezte meg Ljudmila Guszarova, a múzeum igazgatója.
Az ortodox egyház 2000-ben szentté avatta a cárt és családjának több tagját, az értékelése azonban ma is bizonytalan. Az orosz állam például hivatalosan még nem foglalt állást az utolsó uralkodó szerepét illetően. A cári család legtöbb tagjának földi maradványait 1998-ban Szentpéterváron a Péter-Pál erődben helyezték örök nyugalomra, de II. Alekszij pátriárka mindmáig nem ismerte el, hogy a Jekatyerinburgban 1991-ben és azt követően talált, savval leöntött és elégetett emberi maradványok a lemészárolt cári család tagjaitól valók. Annak ellenére sem, hogy ezt igazolták genetikai vizsgálatok is, amelyekhez a Romanovokkal rokonságban lévő Fülöp edinburghi herceg, az angol királynő férje is DNS-mintát adott.
Ami a politikai és jogi vitát illeti, az orosz Legfelsőbb Bíróság eddigi állásfoglalása szerint II. Miklós rehabilitálása azért nem szükséges, mert úgymond nem politikai megtorlás, hanem ,,egy hatalmi visszaélés" áldozata volt. II. Miklós 1917. március 2-án mondott le a trónról. Az ideiglenes kormány utasítására ezután letartóztatták, és Carszkoje Szeloba vitték, majd a bolsevikok győzelme után az Uralba, Jekatyerinburgba száműzték. Itt, az Ipatyev-háznak nevezett épület alagsorában végezték ki őt és feleségét, valamint lányaikat és Alekszej fiukat. Ugyanazon az éjszakán, kilencven éve végeztek olyan bizalmasaikkal is, mint a hercegnők nevelője, a család orvosa, a komornyik és a szakács, akinek unokája most feleleveníti a tragikus történetet, dokumentumokkal illusztrálva az utolsó Romanovok immár jótékonynak ábrázolt birodalmi szerepét. (B. D.)
