– Véget ért az alapszakasz, a Sepsi OSK a tizenkettedik helyen végzett. A rájátszást egy héttel elhalasztották az időjárás miatt. Hogyan látod a csapat esélyeit a playoutban?
– Az időjárás tényleg kihívások elé állított, a klub vezetőségének mindig megoldást kell találnia arra, hogy a lehető legjobb körülmények között edzhessünk. Úgy gondolom, jó munkát végzünk, az edzéskörülményekre sem lehet panaszunk, és azt gondolom, a csapatszellem egyre csak nő és erősödik, hiszen folyamatosan kihívásokkal kell megküzdenünk. A tizenkettedik helyen zártunk az alapszakaszban, és most nekivághatunk a bajnokság legfontosabb szakaszának. A folytatásban minden mérkőzésen versenyképesnek kell lennünk, mert ellenfeleink játéktudása a miénkhez hasonló, szóval a három pont megszerzésére mindig lehetőségünk lesz. Remélhetőleg a legjobbunkat tudjuk majd nyújtani, hogy sorozatosan meccseket nyerjünk.
– Már négy mérkőzést játszottál a román élvonalban. Milyennek találod a bajnokságot?
– A múltban többször is játszottam már felkészülési mérkőzéseket a román élvonalban érdekelt csapatok ellen. Számomra nem meglepetés, hogy a román bajnokságban sok jó képességű játékos van, és vannak kiemelkedő eredményeket elérő csapatok is. Véleményem szerint a bajnokság versenyképes, volt alkalmunk játszani már kisebb és nagyobb csapatokkal is. Ezek a mérkőzések mind színvonalasak voltak, viszont sajnálatos módon veszítettünk Craiova és az FCSB ellen, de jó meccseket játszottunk velük is. Ellenfelünknek nehéz volt legyőzni minket, és ezeken a találkozókon is jó esélyünk volt a pontszerzésre. Ezek mind a bajnokság színvonalát jellemzik, hiszen az élvonalban helyet foglaló csapatoknak mindig résen kell lenniük, mert a kisebb csapatok megnehezíthetik életüket.
– A Sepsi OSK a télen 13 játékost igazolt. Ez komoly változás egy csapatnál. Két hónap alatt összerázódtatok, és sikerül a kitűzött célt megvalósítani?
– A télen nagyon sok változás történt, mindenképp pozitívum, hogy a klub eldöntötte, ideje változtatni. Minden tiszteletem azoké a játékosoké, akik a bajnokság első hat hónapjában a csapatban játszottak, mert véleményem szerint minden tőlük telhetőt megtettek. Már két hónapja dolgozunk együtt, a törökországi edzőtáborban volt elég időnk, hogy megismerjük egymást, szóval, folyamatosan haladunk előre. Követünk el hibákat, viszont minden más alakulat is hibázik, remélhetőleg hamar tanulunk belőlük, és közelebb jutunk célunk megvalósításához. Minden játékos és az edzői stáb is teljes mértékben hisz abban, hogy a Sepsi OSK az élvonalban marad. Nagyon fontos, hogy a szurkolók mögöttünk legyenek, ahogy eddig is tették, és elkísértek az idegenbeli mérkőzésekre is. Egyelőre minden mérkőzésünket idegenben játsszuk, de a szurkolók megmutatták a klub iránti szeretetüket és szenvedélyüket. Ha végre itthon tudunk játszani, reméljük, még többen kilátogatnak meccsekre. Mindig azt mondom, hogy egy csapat nemcsak tizenegy játékosból áll, hanem a csapat körül dolgozó emberekből és a szurkolókból, csak együtt sikerülhet a célunk megvalósítása.
– Hogy érzed magad Sepsiszentgyörgyön?
– Nagyon jól érzem magam Sepsiszentgyörgyön. Egy kicsit déjá vu érzésem van, hiszen több éven keresztül éltem Magyarországon, itt is mindenhol magyar szót hallok, szóval, hasonló érzések keringenek bennem. Az embereket barátságosnak találom, kellemes számomra itt élni. Már nagyon sok országban éltem, így ezt a környezetet is hamar megszoktam. Barátságos, családias kisváros, ahol kisebb túlzással mindenki ismeri a másikat. Nagyon jól fogadtak az itteni emberek, hamar beilleszkedtem, ez pedig nagyon fontos számomra.
– Mi a véleményed a szurkolótáborról? Mindenhová elkísérik a csapatot, nem számít, hogy esik, fúj a szél vagy havazik, az első perctől az utolsóig biztatják kedvenceiket.
– A szurkolóknak nagy szerepük van a klubok életében. A helyi szurkolók már megmutatták a csapat iránti szenvedélyüket. Ők is áldozatot hoznak, hogy a csapatot minden idegenbeli mérkőzésre elkísérjék, mi pedig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden stadionban hallhatjuk őket. Sok energiát adnak nekünk azzal, hogy mellettünk állnak, és ezt a pályán is igyekszünk megmutatni. Szerencsésnek tartom magam, mert karrierem során volt alkalmam nagy múltra visszatekintő csapatok több tízezres szurkolótábora előtt játszani. Mindenki kis együttesként beszél a Sepsi OSK-ról, viszont ha a szurkolók szenvedélyét mindig a pályára tudják vinni a játékosok, akkor a jövőben pozitív élmények várnak a klubra. Egy klub csak akkor növekedhet, ha a csapat és a szurkolók folyamatosan egymás mellett állnak.
– Eddigi karriered során számos csapatnál megfordultál. Magadra öltötted már a Chelsea FC, a Braga, a Torino, a Parma és a Videoton FC mezét – hogy csak a nagyobbakat említsem. Hogyan élted meg ezeket az éveket?
– Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen nagy múltú csapatokban játszhattam. Hatalmas pozitívum, hogy nagyon sokat tanultam már egészen fiatalon, és Portugália legjobb edzőivel dolgozhattam együtt. Már a karrierem kezdetén is nagyon sok példaképpel játszhattam együtt, akik arra késztettek, hogy keményebben dolgozzak, alázatosan futballozzak és minden napot értékeljek. Megtanultam, hogy a labdarúgók nagyon szerencsések, mert azt művelhetik, amit szeretnek, és ezért még pénzt is kapnak. Természetesen negatív élményekben is volt részem pályafutásom különböző szakaszaiban, viszont 33 évesen visszatekintve az elmúlt évekre, rájöttem, hogy a negatív történések bölcsebbé tettek.
– A legnagyobb név mégis az Chelsea FC. Négy évet játszottál Londonban, 2005-ben a bajnokságot is megnyertétek. Miért döntöttél annyi év után a váltás mellett?
– 17 évesen kerültem a Chelsea-hez, és azért választottam őket, mert kiváló távlati terveik voltak a fiatalok felnőttcsapatba építésére. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy bekerüljek az első csapatba, akkor Claudio Ranieri a menedzser és Ken Bates az elnök. A harmadik szezonom végén Roman Abramovics megvásárolta a klubot, ami a Chelsea FC szerencséje volt, de a fiatal játékosok szerencsétlensége. A klub nézőpontja gyökeresen megváltozott, már nem fektettek akkora hangsúlyt a fiatal játékosok beépítésére, inkább az eredményekre hajtottak, vagyis José Mourinho lett a menedzser, és számtalan minőségi játékost igazoltak. A fiatal játékosok pedig rájöttek, hogy esélyeik minimálisra csökkentek ahhoz, hogy az első csapatba kerüljenek. 2005-ben tagja voltam a bajnok csapatnak, az utolsó mérkőzésen még játszottam is, de az ünneplés közben nem éreztem magam boldognak, mert fontosabb szerepet akartam a csapatban, ezért úgy döntöttem, hogy váltanom kell.
– Nagy csapatoknál játszottál, és több kiváló játékost csapattársadnak nevezhettél. Ki volt a legnagyobb hatással a játékodra?
– Nagyon sok kiváló játékost mondhattam csapattársamnak, viszont rám a legnagyobb hatással Gianfranco Zola volt. Nagyon sok fantasztikus emlékem van róla, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az első csapat melletti pályán edzhettem. Zola nagyon sokat segített nekem, hozzá bármikor fordulhattam tanácsért, mindig tudtam vele beszélni, ha bármi problémám volt. Hatalmas karakter volt klubon belül, de mindig alázatos és segítőkész maradt. Nagyon sokat dolgozott, az első volt, aki megérkezett edzésre, és utolsóként távozott. Nagy hatással volt rám, igazi példakép.
– A Videoton FC-ben öt és fél évet húztál le, és ott is szép sikereket értél el. Sikerült egy keveset megtanulnod magyarul?
– Nagyszerű időszak volt a karrieremben és az életemben egyaránt, hiszen mindkét lányom Székesfehérváron született. Nagyon különleges állomása pályafutásomnak, a Videoton FC mindig a második családom lesz. Nagyon közel álltam az ottani emberekhez, több csatát is megvívtunk, szép sikereket értünk el, és nemzetközi kupában is játszottunk. Még mindig tartom a kapcsolatot velük, szeretem tudni, hogy vannak. A magyarokról csak pozitív véle­ménnyel vagyok, nagyon sok magyar barátom van, sőt, évekkel ezelőtt még azon is gondolkodtunk a feleségemmel, hogy Magyarországon telepedjünk le. Persze a labdarúgás ezeket a terveket áthúzta, szóval, egy kicsit naiv voltam akkoriban. Nem sikerült megtanulnom magyarul, mert nem nagyon voltam rákényszerítve, hiszen az emberek mindig angolul szóltak hozzám. Öt nyelven beszélek, egyelőre a magyar nincs köztük, mert nagyon nehéz, de értek néhány kifejezést. Van egy budapesti tanárom, akinek a segítségével tanulom a magyart.
– 2016-ban Portugália Európa-bajnok lett több olyan játékossal, akikkel régebb te is együtt játszottál. Hogy élted meg a sikert?
– Különleges élmény volt Portugália számára, hiszen ez volt az első Európa-bajnoki címünk. Nem voltam ott, de úgy éreztem, én is a magasba emelem a trófeát. Nagyon sok játékos az én generációmból került ki, én is a válogatott tagja voltam huszonhárom éves koromig. Nagyon boldog voltam, és büszkének éreztem magam, mert eddig hiába voltak jó játékosaink és jó csapatunk, nem sikerült felérnünk a csúcsra. Az egész ország a csapat mögött állt, és ez az Eb-győzelem olyan pillanat volt, amit soha nem felejtünk el.
– Végezetül, kérlek, mesélj egy keveset a családodról.
– Két lányom van, de ők a feleségemmel Portugáliában élnek. Katolikus családból származom, van egy öcsém. Teljesen normális család vagyunk. Most, hogy a családom nincs velem, a szabadidőm teljesen másképp alakul. Amikor a gyerekeim velem vannak, akkor minden szabad percemet velük töltöm. Próbálok a lányaim életében teljesen részt venni, mert most vannak abban az időszakban, amelyben csak egyszer lehet részünk, ilyen például az első megtett lépés, az első kimondott szó. Szerencsémre a feleségem otthon mindent kézben tart, és ez számomra is könnyebb, mert teljes mértékben a munkámra koncentrálhatok.