Érdekesek ezek a dátumok. Észbe kapunk, ajándékozunk, aztán tovább futjuk hétköznapi köreinket. Na de mégis, mit szeretnénk mi, nők ilyenkor? Ékszert, virágot, utazást, autót, egy meghitt vacsorát, esetleg könyvet? A lehetőségekhez mérten biztos, van, aki ennél is többet kap. És van, aki semmit sem. Pedig megelégedne egy szál virággal. Legalább ezen a napon. Egy kis figyelemmel, több tisztelettel. De vajon nem változtunk mi is, nem billent ki valami a sarkából? Nem veszítettünk nőiségünkből? Ne kövezzetek meg, sorstársaim, nőből vagyok én is! Csak hangosan gondolkozom. Önállóak vagyunk, magabiztosak. Egyedül nevelünk gyereket, fát vágunk, tetőcserepet cserélünk, ha kell. Terepjárót vezetünk, kongresszusokra járunk. Számlát fizetünk, remekül intézzük a hivatalos ügyeket. És ez rendben van így. Közben a kifutókon harisnyatartós férfiak vonulnak tűsarkú cipőkben, fiainknak a lányok udvarolnak. Valami hibádzik, azt hiszem. Nem tudom, mit csináltunk rosszul.
Szeretek nőnek lenni. Szeretem a figyelmességet, és megpróbálom viszonozni. Nem biztos, hogy mindig sikerül. Nem vártam meg 8-át, rendeltem magamnak három nyakéket (a több olcsóbb). Van már pár kilónyi otthon, de azzal nyugtatom a lelkiismeretemet, hogy a lányaim majd megöröklik. Vagy kapnak belőle gyermeknapra... Ezt most én fizetem, de nem bánnám mégsem, ha kapnék valakitől egy szál virágot.
Mert szeretek nőnek lenni. Az év többi 364 napján is...

László Zsuzsa