Játék és történelem

2018. március 14., szerda, Közélet

A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme március idusa tájékán valóságos zarándokhellyé változik: legalább egyszer az életben mindenki látni akarja azt a helyiséget, ahol 1848-ban a történelmet írták. Idei nemzeti ünnepünkön egy különleges látványosság is segít a hely szellemének átérzéséhez.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele


A terembe belépve nagyméretű dioráma fogadja a látogatót, a Schenk-féle játékfigurákkal benépesített terepasztal azonban nem egyetlen pillanatot örökít meg, hanem egy időszakot, kezdve attól, amikor Gábor Áron ebben a teremben kijelentette, hogy lészen ágyú, egészen a kökösi csatában bekövetkezett hősi haláláig. A Schenk-figurák kísértetiesen hasonlítanak a Playmobil játékaihoz, és nem véletlenül: az 1975-ben Nyugat-Németországban piacra dobott Playmobil sikerét látva, Schenk Károly Magyarországon már a következő évben elkezdte készíteni az azokról lemásolt, de „magyarosított” játékait. Huszárokat legfőként, korhű ruházatban, de más nemzetek katonáit is, és várakat és más épületeket, szóval mindent, ami egy jó játékhoz kell. Nagy sikerrel folyt a figurák gyártása, időközben a kínálat is egyre bővült – mígnem a Playmobil magyarországi forgalmazója felszólította Schenk Károlyt, hogy fejezze be a gyártást. Ezzel leáldozott a „húszforintos katonák” csillaga, de felértékelődött a gyűjtők szemében – mondta el a kiállítás tegnapi megnyitóján Papucs András, a diorámában szereplő tárgyak egy részének tulajdonosa. Az itt látható játékok egyébként még „szentgyörgyösítve” is vannak, hiszen a város két jellegzetes épülete – a könyvtár és a vártemplom – is látható köztük, és nem ok nélkül: két korábbi, más tematikájú magyarországi kiállításon szerepeltek már. Az idei kiállításra – mely a gyűjtő és a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi irodája szerencsés találkozásának köszönhetően jött létre – a téma adta magát, mondta még el Papucs András, hozzátéve, a diorámában nem a történelmi hűséget kell keresni (például az 1849. július 2-ai kökösi csatában a honvédek nem az osztrákok, hanem az oroszok támadását verték vissza, de a Schenk-figurák közt – érthető okokból – orosz egyenruhás katonák nem találhatóak), a játékból csak ezt lehetett kihozni.
A valódi történelemről a tegnapi megnyitón Demeter Lajos helytörténész tartott rövid előadást, néhány várostörténeti hibát is helyre téve. A könyvtár falán szereplő táblán például pontos dátum jelöli azt a napot, amikor Gábor Áron híres kijelentését tette, holott nem tudni pontosan, 1848 novemberében melyik napon zajlott az a bizonyos gyűlés, melyen végül – Gábor Áronnak köszönhetően – az önvédelmi harc felvállalásáról döntöttek. Vagy Kiss István és fia, János harangöntő műhelye nem az Olt utcában volt, hanem a Várgödrében, a mai Templom utcában, ezt például a dioráma helyesen ábrázolja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 818
szavazógép
2018-03-14: Közélet - Fekete Réka:

Ötvenéves a Mikó néptáncegyüttese

Nagyszabású ünnepséggel készül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Népi Együttese az ötvenéves születésnapra, amelyet május 12-én tartanak, de az egykori tagokkal a próbákat már holnap megkezdik.
2018-03-14: Közélet - :

Ünnepnap a megyeházán

Szabadnappal ünneplik március idusát Kovászna Megye Tanácsának munkatársai, immár 2011 óta. (sz.)