Az ötvenes évek végén az 1956-os forradalommal való szimpatizálás retorziójaként, valamint az erőltetett kollektivizálás felgyorsítása céljából koncepciós perek sorozata kezdődött. A politikai perek elítéltjei elsősorban a magyar értelmiség, a települések elöljárói közül kerültek ki, olyan vidékekről, közösségekből, ahol az állambiztonság érdeke volt az emberek megfélemlítése. Az egykori meghurcoltak és hozzátartozóik hosszú évtizedek kényszerű hallgatása után sem felejthetik el az igazságtalan szenvedéseket. Az új nemzedékek, a leszármazottak számára napjainkban is érvényes az üzenetük: „Nehéz, de jó becsületesen élni!”, „Az idő rostál, meg a történelem, nem az ember”.
A fentiek jegyében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében Mezőfelében (Maros megye) megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól. A település szülöttei közül hárman ártatlanul megjárták a Duna-delta munkatáborait. Kiemelten az ő emlékükre, de velük együtt számos sorstársuk előtti tiszteletadásként olyan emlékhely felavatására került sor, amely – elsőként egész Erdélyben – a kommunizmus által a Duna-delta munkatáboraiba száműzött, ártatlanul elítélt személyeknek állít emléket.
A homokkő talapzaton álló, fából faragott, széttárt szárnyú, kicsinyeit tápláló pelikán-szobor (Szőcs Zoltán alkotása) az anyaszentegyházat, a Delta világát, a természet mindenek felettiségét jelképezi. Szimbolikája és az alatta elhelyezett kőtábla szövege alapján a Duna-delta munkatáboraiban, kiemelten a hírhedt Ion Ficior táborparancsnok által irányított Peripraván kényszermunkát (kubikolás, nádvágás, mezőgazdasági munkák) végző ártatlanok ezreinek a meghurcolására emlékeztet. Az egyház- és emberellenes kommunista diktatúra ide száműzte Csiha Kálmán református és Mózes Árpád evangélikus püspököt, Dávid Gyula irodalomtörténészt, az EMKE tiszteletbeli elnökét, Páskándi Géza írót, a mezőfelei születésű Kacsó Tibort, Fülpösi Jenőt, Ábrám Sámuelt és sorstársaikat. Többségük már nem él, kegyelettel emlékezünk rájuk.
Az ártatlanul elítéltek helytállásából mindenkor erőt meríthetünk akár e verssorok által: „A győztes igaza meghal./ A vesztesnek igaza lesz./ Mióta a világ a világ,/ Az nyer igazán, aki veszít.” (Székely János: A vesztesek)
Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE alelnöke
