Az államfő eddig sem tartotta érdemesnek még egy udvariassági gesztust sem tenni irányunkba, akik 2014-ben elsöprő arányban szavaztunk bizalmat a számunkra jórészt ismeretlen politikusnak, ám az a tény, hogy éppen erre a napra időzítette az elnöki hivatal által szervezett centenáriumi kerekasztalt, minket, háromszékieket sajnos a tisztségére nem csupán magyarellenessége, hanem túlkapásai miatt is alkalmatlan Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóra emlékeztet, aki – elődei gyakorlatától eltérően – hivatalba lépése óta pontosan március 15-én tartotta meg a megyei fogyasztóvédelmi tantárgyversenyt, kizárva belőle a magyar diákokat.

Nem a centenáriumi megbeszélést kifogásoljuk – jogos az észrevétel, hogy semmi komoly nem történik ezzel kapcsolatban, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már rég mondja, hogy hiányzik az elmélyült megközelítés és a jövőbe vivő országprojekt (mert sem a kormányprogram, sem az SZDP rendkívüli kongresszusán 2040-ig kiterjesztett, fényes jövőt ígérő változata nem tekinthető annak) –, hanem azt, hogy ennek kapcsán, épp ezen a napon Klaus Iohannis egyetlen mondatot, sőt, egyetlen szót sem vesztegetett a magyarokra.

Mondhatnánk, hogy legalább nem ámít minket a nem létező barátságával – ne áltassuk magunkat, az SZDP vezetőinek jókívánságai sem őszinték, bizonyíték rá saját prefektusaik összehangolt támadása nemzeti szimbólumaink ellen –, de nem is a szeretetére van szükségünk, elnök úr, hanem egyenlő bánásmódra, arra, hogy a mi jogaink védelmében is kiálljon. Nem azért, mert mi is megválasztottuk, hanem mert mi is polgárai vagyunk annak a román államnak, amelynek alkotmánya tiltja az etnikai megkülönböztetést is – és a Cotroceni-i palota jelenlegi lakója hiába tetszeleg az igazság bajnokának szerepében, ha szemet huny a felerősödött nacionalizmus fölött, hiába teszi szóvá a kormánypárt korrupciós ügyeit, ha hallgat arról, hogy a Viorica Dăncilă március 15-ei üzenetében leírt frázisok éppúgy nem tükrözik a kisebbségek valós helyzetét, mint ahogy a gazdasági növekedés is csak egy felfújt, pukkadáshoz közelgő léggömb. Ez bizony cinkosság, elnök úr, a hallgatás az európai kultúrában évezredek óta beleegyezést jelent.

Abban az európai kultúrában, amelynek Klaus Iohannis olyan nagy híve, és ahol az ellenfelek iránti udvariasságnak is századokra visszanyúló gyökerei vannak. Az 1848-as eszmék sem csupán a magyarok örökségéhez tartoznak, és egyáltalán nem románellenesek. Ejnye, ezt is illenék tudni ezen a szinten. Aminthogy azt is, hogy hiába néz rajtunk keresztül az elnök úr, azért mi, igenis, itt vagyunk.