Amíg még távol araszolgat az ember, nem zavaró túlságosan, kicsit kerülgetni is lehet őket, ha éppen semmi sem jön szembe. Ahogy közelebb kerülünk hozzá, mert ugyebár mégiscsak jó lenne megelőzni egy ilyen pityókaszórót, a sofőr rátapos a gázra, gondolván magában: egy ilyen autósorban csak ne akarjanak előzni... A nagyobb sebességtől a pityókapotyogás is jobban elindul, egyre idegesítőbb a helyzet, akár a teniszlabdák, pattognak a burgonyák az E574-es, európainak nevezett úton. Olykor döng is egyet-egyet az autó eleje, és minél inkább szeretne előzni az ember, annál több pityókát kap az orrára, már-már attól is félni kezd, hogy ennek bizony nyoma marad az autón. Fuvallatnyi gyilkos düh, gondolatban pár filmbéli jelenet arról, hogy hogyan lehetne megállásra kényszeríteni a kamiont, aztán a tanácstalanság, majd újra düh, visszakapcsolás, és gáz... Végre sikerült megelőzni. Vajon nem hagytak nyomokat a pityókák az autón? Vajon nem tört be ott elől az a bizonyos műanyag borítás? Jó lenne teljes torokból a sofőr fülébe ordítani: „Mit csinál, ember?! Potyog a pityókája, s nem is az a baj, hogy felét elhagyja, amíg odaér, hanem az, hogy balesetet okozhat!” Végül is, megúsztam, csak a számtábla fordult el egy kissé az autó elején...

Szerencsére az is ritkaságszámba megy, hogy a Szépmező–rétyi letérő útvonalon olyan hulladékszállító kamion haladjon az ember előtt, amelyből hatalmas kartonlapok repülnek hátrafelé. Nem sokkal az előbbi után történt a kartonos eset, és azért volt emlékezetes, mert ritkán szoktam ilyen halálfélelmet érezni vezetés közben. Ezúttal is fontos tényezők voltak a szembejövő autók és a sebesség. Az ember csak vezet az országúton, kb. százzal, amikor egy hatalmas kartondarab – amely kinyílva majdnem olyan széles, mint maga az autó – ráborul az ablakára. Reflexből az arca elé kapja a kezét, és hirtelen nem tudja, hogy fékezzen, fordítsa el a kormányt vagy dudáljon, mint ahogy a többi sofőr is teszi mögöttünk... Szerencsére csak egy pillanat volt az egész, de hihetetlenül félelmetes érzés, mint amikor az ember fél lámpával száguld a vaksötét éjszakában, és hirtelen az az egy lámpa is kialszik... És mi lett volna, ha betört volna az ablak, vagy tényleg elkapom a kormányt, és összeütközöm egy szembejövő autóval? Szerencsére nem történt baleset, egyszerűen csak repültek hátrafelé a kartonok, és mindenféle papírhulladék, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog az országúton. Míg végül ezt a kamiont is sikerül megelőzni, még a rétyi letérő előtt. Kedves Tega Rt., tudjuk, hogy a hulladék érték, de azért nem kellene ennyire szétszórni a világban...

Azt már megszoktuk, hogy tavasszal olyan útjaink vannak, hogy ha az ember nem figyeli teljes koncentrációval az aszfaltot, úgy belecsapódhat egy óriási kráterbe, hogy a kerékagy is cserére szorul. De az még szokatlan, hogy különböző pattogó, repülő tárgyakat is kerülgetni kell közben, mint valami ősrégi számítógépes játékban. Hogy a hivatalos szervek olykor rosszul végzik a dolgukat, az nem kérdés, de hogy a sofőrök ennyire ne legyenek tekintettel társaikra, ilyennel még nem találkoztam. Persze tévedhet az ember, de a visszapillantó tükörben azért csak látszik, hogy valami nagyon nincs rendben ott hátul...

Figyelmetlenség? Csupán figyelmetlenség úgy élni, úgy cselekedni, hogy a saját érdekeinken kívül semmi és senki más nem érdekel...?