A kötődő szociálliberális politikai nyilatkozatokat olvasgatva nyilvánvaló, minden tiltakozás, figyelmeztetés – érkezzen az az ellenlábas politikai alakulatoktól vagy az utcáról – ellenére számukra ez már csak rutinfeladat volt, kisebb javítás, kiigazítás. Az átszabott módosításokat elnézve egyébként valóban ennyiről is van szó, hiszen gyakorlatilag minden vitatott, az igazságszolgáltatás politikai alárendelésének veszélyét is hordozó előírást alapjaiban meghagytak, csak a taláros testület megállapításait kozmetikázták. Egyáltalán, a kormányoldal részéről végtelen nyugalom és magabiztosság figyelhető meg, amint az Florin Iordache, a módosításokat kidolgozó parlamenti különbizottság elnökének az ellenzékhez intézett szavai is sugallják: az alkotmánybíróság sem jutott arra a következtetésre, hogy sérülne az igazságszolgáltatás függetlensége. Némi malíciával úgy is fogalmazhatott volna: elég már cirkuszból, a pólós, molinós tiltakozásokból, az igazság, látjátok, nálunk van, és ez ellen már nem tehettek semmit. Az ijesztő a történetben az, hogy nagy valószínűséggel ez így is van, még akkor is, ha az ellenzék újabb normakontrollal fenyegetőzik. Utóbbi kifakadásról csak annyit, hogy kérdés: még mit lehet kifogásolni, és egyáltalán mit várnak a kezdeményezők, ha az alkotmánybíróság már az első megkeresés nyomán sem nyilvánította teljes terjedelmükben alaptörvénybe ütközőknek a módosító jogszabályokat, tehát elbuktatásuk esélye a nullához közelít.

A törvények kiagyalói tehát akár hátra is dőlhetnek, igen nagy győzelem az övék – és tegyük hozzá sok szempontból még hasznos munkát is végeztek. Hiszen el kell ismerni, az új szabályozás tetemes része rendben van, régóta porosodó kérdéseket oldanak meg a bírók és ügyészek háza táján – de a már említett földöntúli nyugalom azért nem indokolt. Az ugyanis, hogy a törvénycsomag nem alkotmányellenes, hogy jó pár hasznos újítást tartalmaz, elviekben rendet is tesz bizonyos igazságszolgáltatási szinteken, még nem feledteti a kidolgozás, valamint az első elfogadás körüli botrányt, a rendszerváltás óta nem tapasztalt és a hatalom által lesajnált utcai megmozdulásokat, amint az Európai Unió illetékeseinek aggodalmait sem teszi semmisé. Röviden: nagyjából ugyanott vagyunk, mint tavaly, nagy valószínűséggel az utca nem hagyja annyiba az ügyet (főképp, ha a szenátuson is lazán átmennek a törvények), a brüsszeli igazságügyi elemzések, jelentések tartalma sem lesz kedvezőbb Romániára nézve, amint az is várható, hogy a parlament eddig sem túl rózsás megítélése még mélyebbre süllyed. Hogy csak a közvetlen hatásokról beszéljünk.

A közvetett eredmény ugyanakkor ennél sokkal aggasztóbb, hiszen a szociálliberális bagázs számára ez a diadal (amelyhez, tegyük hozzá, az RMDSZ mindvégig asszisztált) egyben felhatalmazást is jelenthet, hiszen jól végzik a dolgukat, minden kifogás csak kekeckedés, időhúzás. Könnyen megtörténhet, hogy vérszemet kapva lelkesen felkarolhatják a büntető-, valamint perrendtartási törvénykönyvek tervezett módosításait, amelyekhez képest hatásaiban az igazságügyi törvénycsomag csak enyhe tavaszi fuvallat, ami a rendszer feje tetejére állítását illeti. Az említett felhatalmazás mellett ösztönzőleg hathat még, hogy olyan módosításokról van szó, amelyek esetében bonyolultabb alkotmányos kifogást találni, és mint olyan, könnyebb is kizárni ennek lehetőségét, tehát az ellenzékkel való háborúban is messze könnyebb dolguk lehet, a szakma aggályait pedig eddig sem vették halálosan komolyan. Sőt, megkockáztatnám: kényszerből meghallgatták őket, ha már a törvény kimondja.

A hatalmi ágak háborújának tehát továbbra sem látni a végét, mindenki visszatért a barikádra, de az már biztosnak tűnik, ezúttal sem Iustitia győz.