Ferenc pápa a fiatalokhoz szólt

2018. március 26., hétfő, Világfigyelő

Ferenc pápa hosszú és ünnepélyes virágvasárnapi misét mutatott be tegnap a római Szent Péter téren összegyűlt tízezrek előtt. Kezében pálmaággal vezette a körmenetet a keresztény világ legnagyobb temploma előtt, emlékezve a napra, amelyen a Biblia szerint Jézus bevonult Jeruzsálembe, ahol öt nappal később keresztre feszítették.

A 81 éves egyházfő a több száz magasra tartott ág megáldása után a szívünkben érzett öröm fontosságáról beszélt. Beszédének nagy részét a fiatalokhoz intézte, úgy fogalmazott: hallatniuk kell a szavukat, nem szabad őket elhallgattatni, hiszen ők képviselik a reményt, a jövőre vonatkozó kérdéseket, kétségeket. Felszólította a világ fiataljait, hogy szálljanak szembe az őket elhallgattatni kívánó felnőttekkel. „Kedves fiatalok, nektek kell döntenek. (…) Ha mi, felnőttek és (köztünk) az oly gyakran korrupt vezetők hallgatunk, a világ néma marad, és elveszíti az örömöt, kérdelek titeket: ti vajon kiáltotok-e?” – tette fel a kérdést a pápa, aki nem tett konkrét utalást a többmilliós egyesült államokbeli, a fegyvertartás szigorítását követelő tüntetésekre, amelyeken többségükben fiatalok vettek részt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?




eredmények
szavazatok száma 0
szavazógép
2018-03-26: Világfigyelő - :

Őrizetben Puigdemont, tüntetés Barcelonában

Utcai összecsapások törtek ki tegnap délután Katalónia fővárosában annak hírére, hogy a német hatóságok letartóztatták Carles Puigdemont menesztett katalán elnököt. Elsőként tüntetők ezrei gyűltek össze a belvárosban, és megpróbáltak a spanyol kormány katalóniai főképviselőjének a székhelyére menni, hogy hangot adjanak tiltakozásuknak.
2018-03-25: Belföld - :

Hírsaláta

ÖTBŐL HÁROM. 35 évnél fiatalabb romániai lakos vásárolt már legalább egy külföldi webáruházból az elmúlt évben. A legnépszerűbb az Amazon, a városon élők 88 százaléka hallott erről az internetes boltról, 84 százalékuk a romániai piacon is szívesen látná. A népszerűségi ranglistán az eBay következik, amelyről a városi fiatalok 84 százaléka hallott, de sokan ismerik az Alibabát (53%), az AliExpresst (51%), az ASOS-t és a Targetet is (14%). A legtöbb romániai fiatal az elmúlt egy évben az AliExpressről (21%) rendelt valamilyen terméket magának, az eBay-en keresztül csak 15 százalékuk, 14 százalék az Amazonról vásárolt, 5 százalékuk pedig az Alibabáról, derül ki az iSense Solutions kutatásából. (Agerpres)