Előző írásunk
2018-03-27: Jegyzet - Demeter Virág Katalin:Sziporkázó napsütésben, jóleső hétvégi sétánk után, távolból veszünk célba egy üres padot: ott fogunk megpihenni – döntjük el kisfiammal. Szentgyörgy egyik forgalmas utcája közelében, hatalmas épület előtt némi zöldövezettel elviselhetőbbé tett téren állunk meg, de meglepetésünkre az általunk kiszemelt, egyébként szép, jó állapotban lévő pad bizony sérült. Egyik deszkája eltörött, s már első pillantásra látszik, nem az idő (vas)foga vagy az időjárás tette, emberi cselekedetről árulkodnak a nyomok... Gyermekem pillanatok alatt játékosra veszi a helyzetet: javítsuk meg, azaz megjavítja ő maga a padot. Miközben eljátssza a mesterembert, fúr, farag és kalapál, amivel csak lehet, azon tűnődöm, vajon ki és miért tette tönkre? Miért kell rombolni, s főként miért azt, ami egy egész közösséget szolgál? Mert otthon, saját környezetünkben vélhetően nem így viselkedünk, ragaszkodunk tulajdonunkhoz, óvjuk, hogy minél tovább élvezhessük, használhassuk. Úgy látszik, ezt némelyek másként gondolják, s a szabályok tisztelete helyett inkább felrúgják azokat. Hogy miért jó összetörni egy padot, az egyirányú utcába az ellentétes oldalról behajtani, a szemetet a kuka mellé dobni, hegyeset köpni úton-útfélen – számomra örök talány marad. Felnőni önmagunkhoz, egy közösséghez, a hallgatólagosan és mindenki által elfogadott szabályokhoz – akár kihívás is lehet, ellenben emberi kötelességünk. Hogy emberekhez méltón élhessünk, hogy gyermekeinknek is azt hagyjuk örökségül: tiszteljük, becsüljük azt is, ami a másé, egy közösségé is.
