A mai gyerekek krónikus apahiányban szenvednek – ez manapság egyre gyakoribb vélemény. És valóban: egy évszázaddal ezelőtt jóval természetesebb volt, hogy a gyermekek az apjuk közelében éltek, gyakran láthatták munka vagy pihenés közben. Manapság már rendezvényeket szerveznek csak azért, hogy az édesapák napokon át, zavartalanul együtt lehessenek fiaikkal, lányaikkal. Változó világunk új kihívásokkal és lehetőségekkel szolgál az apák számára.
A férfiak általában leggyakrabban a családon belül kialakult egészségtelen „versenyhelyzetek” miatt húzódnak a háttérbe.
Az újszülöttek szinte rátapadnak az édesanyjukra, különleges kapcsolat ez, amelynek egy idő után már csak külső szemlélői az apák, akik elmulasztják „visszakövetelni” felcseperedő gyermekeiktől a társukat. A helyzet egy idő után drámai fordulatot vehet: a családi ágyból is kiszorult, háttérbe húzódó édesapa jó esetben a munkájába temetkezik, még magasabbra emelve a már épülő falakat. A gyermekek számára inkább az anya lesz elérhető, a biztos pont, míg az apa a sokat dolgozó, többnyire fáradt, kimerült, elérhetetlenül magas „torony” – erős, védelmet nyújtó, de hűvös és rideg. A felnövekvő gyermekek aztán szép lassan megtanulják, hogy hogyan éri meg közelíteni a szüleikhez, ösztönösen megérzik és kihasználják az egységük hiányát.
Szerencsés vagyok, mert gyereknevelési kérdésekben egy hullámhosszon vagyunk a feleségemmel. Hasonló személyiségünk és értékrendünk már megalapozta ezt, a többi tudatos döntés eredménye: elhatároztuk, hogy a gyerekeink sem most, sem nagyobb korukban nem fognak tudni kijátszani minket egymás ellen. Véd- és dacszövetségben próbálunk együttműködni a gyerekeinkért.
Miért olyan fontos a gyermekek számára az együtt nevelés? Ha a gyermeket mindkét szülő közösen neveli, azt jelenti, hogy közel két évtizeden keresztül két különböző ember részéről rengeteg élethelyzetet élhet meg: játéknál, munkánál, örömnél és bánatnál, haragnál és kibékülésnél. A nehézségek legyőzését és problémák megoldását is megfigyelhetik. Így ismer meg a gyermek majdnem automatikusan értékeket, normákat, cselekvési mintákat, amelyek segítségével majd eligazodhat az életben.
Ha egy gyermek tudja, hogy őt az anyja és az apja is feltétel nélkül elfogadja és szereti, lassanként kifejlődhet benne az „ősbizalom”.
Ha ez nem alakul ki, egy életen át szorongó és bizonytalan lehet. Ugyanakkor rendkívül fontos mind a fiúknak, mind a lányoknak, hogy példaképeik legyenek, akik nő- vagy hímnemű „azonosulási figurák”, akiknek gyengéikkel és erősségeikkel a közvetlen közelben azonosulhatnak.
Ha az apa és anya ráállnak az együtt nevelés vonzó feladatára, meg fogják élni, hogy mit jelent szülőnek lenni. Naponta lesznek meglepetések és időnként csalódások is, döntéseket kell hozni, elvárásokkal megbirkózni. A gyermekek gyakran rejtvényeket is feladnak nekünk, amelyeket nehéz megoldani. Vannak óhajaik, amelyek teljesíthetetlenek, mondanak szavakat, amelyek megijesztenek bennünket. De ha a történteket közösen beszéljük meg, a problémákat lehetőleg egyetértésben próbáljuk megoldani, akkor ennek feltétlenül pozitív hatása van a közöttünk levő összhangra.
Az apa- és anyaszerep nem könnyű, és gyermekeink jövőjét sem tudjuk biztosítani. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy egyszer az életünkre visszatekintve az lesz számunkra a legfontosabb kérdés, hogy szülői szerepünket a legjobb képességeink szerint betöltöttük-e.
Kertész Tibor
(folytatjuk)
