Miért halt meg Jézus? Azért, hogy a bűneink árát megfizesse – hangzik a jól ismert válasz. De mi is ez a fizetség? Kinek fizet Jézus? Ha ára van az ünnepnek, ha ára van az emberi boldogságnak, akkor kinek fizeti meg az árat? Amikor azt mondjuk, Jézus fizette meg az árat, akkor ne egy kasszára gondoljunk, ahol valaki helyettünk kifizeti a csokit, és milyen jó, mert segít. Rettenetes rossz istenképek élnek bennünk! A gondolataink mélyén örökké ott lakik egy Isten, aki büntet, aki rosszat akar, aki elvesz, aki fizetésre kényszerít valakit. De nem erről van szó! Amikor a latin jogi nyelvre lefordították a Biblia szavait, akkor keletkeztek azok a szavak, mint megfizetés, elégtétel, mind-mind egy bírósági tárgyalást idéznek elénk, mintha Isten valami gonosz bíró lenne, aki nem nyugszik addig, amíg valaki nem fizet.

Itt inkább a súlyról van szó. Mintha menekülni kellene egy bezárt kertből. Egy képzeletbeli nagy mérleghinta lenne benne, és fel kellene ugranunk valami óriási magasságba ahhoz, hogy kiszabaduljunk. Ráugranak emberek a mérleghinta másik végére, de mindenki túl kicsi, súlytalan. Nincs senki sem, aki képes lenne akkorát ugrani, hogy valóban feljussunk a menekülési pontra. Végül érkezik egy nagyon nagy ember, aki tökéletes tornász ugrással ráugrik, mi pedig repülünk, repülünk, és kimenekülünk. Ez a kép sokkal pontosabban elmondja, mit jelent az, hogy ára van a dolgoknak. Mint ahogy az életben mindennek súlya van, mindennek következménye, ellentételezése van. Ha sokat eszem, megfájdul a hasam, ezt még egy gyermek is tudja, de folytathatjuk a sort: az agyonhajszoltság, a lebénító szavak kimondása, a felelőtlen döntések mind-mind maguk után vonnak valamit.

Mi mindig azt hisszük, hogy nekünk valami fontos tennivalónk van. Péter is azt hitte, hogy el kell mennie a főpap udvarába, és talán még tud tenni valamit Jézusért, akit megkötözve elvittek. És mi lett a vége? Még ott is Jézus az, aki őt megsegítette, mert ránézett, tekintetük találkozott, és Péter felismerte, hogy Jézus bocsánatára szorul. Felismerte, hogy semmit sem tehet. Mi nem tudunk semmit tenni! Ez a legbosszantóbb az Isten ügyében. Nem rajtunk áll, nem a mi történetünk, nem a mi dolgunk, semmit, de semmit sem tehetünk. Csak részt vehetünk Isten dolgaiban. Mi csak kicsi részestársak lehetünk, és főként szemlélők. Gondoljuk csak végig az életünket. Nem úgy volt, hogy a legfontosabb történéseknek csak szemlélői voltunk? Nem úgy látjuk, hogy Isten kegyelméből történtek a legjobb dolgok? Jézus kiveszi kezünkből a kardokat, kapákat, mindenféle eszközt, és azt kéri, add át magad nekem. Ne akarj rajtam segíteni! Ne akarj értem harcolni! Te nagyon kicsi súllyal bírsz azon a trambulinon, soha nem menekülsz meg, de majd én megoldom.

Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy ráugorjunk a mérleghintára, és hagyjuk magunkat röpíteni. Az átengedés a legnagyobb feladat az életben. Ez nem fizetés, nem árrendezés, de mégis feladat. Adja az Ég, hogy az átengedés feladatát meg tudjuk tenni ezen a húsvéton! Tegye Isten, amit tesz. Én engedek Neki.

Fekete Ágnes