A húsvét az öröm ünnepe. Krisztusnak a halálból való feltámadását ünnepeljük. Az a Krisztus támadt fel a halálból, akit nagypénteken kegyetlen kínok között keresztre feszítettek és megöltek, de a hitnek első napján, vasárnap, három nappal a halála után legyőzte a halált és feltámadt. Ez óriási öröm, hiszen e világban, ahol naponta halálközelben él az ember, az hogy valaki legyőzte a halált, feltámadt és él, páratlan esemény – írja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke húsvéti pásztorlevelében. Ezúttal is megosztjuk olvasóinkkal történelmi egyházaink vezetőinek az ünnep alkalmából közölt üzeneteiből készített összeállításunkat.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke körlevelében írja: Nagycsütörtök este az Olajfák hegyén vért izzad az Úr Jézus előre látva másnapi szenvedését, kereszthalálát, de föltámadását is. Így imádkozik: „Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem e pohár (ti. a szenvedés), de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te”. (Mt 26,39) (…) Életünk minden körülménye között – örömben és bánatban, egészségben és betegségben, jó munkahelyen és munkanélküliségben, bölcső és koporsó mellett – ki kell mondanunk (…) a Miatyánkkal: „Legyen meg a te akaratod!” Így leszünk tanúi a Feltámadottnak embertársaink előtt és így részesedünk a Húsvét örömében.
Keresztény hitünk alapvető igazsága, mindennapi életünk bizonyossága és az örök boldogság reménysége Krisztus feltámadása.
Nagypéntek semmihez sem hasonlítható, hiszen nem csupán egy ember igazságtalan meghurcoltatásáról és elítéléséről szól, hanem egy olyan igazságtalan eseménysorozatról, melyben látszólag a vak embertömeg ítélkezik, valójában viszont az elítélt, Isten Fia, a bűntelen Jézus Krisztus önként, szeretetből vállalja magára a szenvedést minden ember bűnéért. Nagypéntek vagy „a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje” (1 Kor1,18). Ebben az isteni erőben reménykedünk, mert tudjuk és hisszük, hogy harmadnapra az élet győzött a halál felett – ismerhetjük meg Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének nagyheti gondolatait.
Isten kezében húsvéti lélek címmel a Magyar Unitárius Egyház képviseletében ezúttal Gyerő Dávid főjegyző szól a hívekhez. Húsvét azért fontos, mert felhívja a figyelmet a megújítható életre.
Nemcsak arra emlékeztet, hogy bármikor következhetek én a keresztfán: munka nélkül, műtőasztalon, öregotthonban, hideg házban vagy koporsóban, hanem főleg arra, hogy addig is elevenebben, jobban, teljesebben kellene élnem.
Nem épp olyan jól, nem épp olyan teljesen, mint Jézus, de valamivel jézusibban, mint azelőtt. Jézus pedig azt tanította, hogy az életben több tűzre, több hitre, lelkesedésre, szenvedélyre, imádságra van szükség. Ürítsd ki magad és töltekezni fogsz, mondta, előbb adj ahhoz, hogy kaphass, aztán kérj, mert kapsz, veszítsd el az életed, és visszanyered önmagad, szeresd ellenségedet, és dobj vissza kő helyett kenyérrel. A tűz hamvaszt, de tisztít is: előbb parazsat termel, s csak azután hamut. Húsvét fénye azt mutatja, hogy életünkben nemcsak hamu van, de parázs is, amiből új láng lobbantható. (…) Az Isten kezében váró menedék sok költőnket megihlette már: Babits Mihály, Bartalis János, Juhász Gyula és mások találó szavakkal szólták az örök biztonság és végső túlélés ígéretét: „Isten kezében vagyunk, és ott vagyunk a legbiztosabb helyen.” Húsvét ünnepe többet kér ennél, mert azt jelzi, hogy a nagypéntekeket túl kell élni, menedékben, védelemben, rejtőzködve, de nem lehet azután is örökké csak onnan élni. Nagypénteken ezért kiáltsunk fel mi is, mint Jézus: Atyám, a te kezedbe teszem le az én saját keresztfámon meggyötört lelkemet! De húsvétkor kérjük is vissza, mint a tanítványok, a megerősödött és megtisztult lelket azért, hogy tovább éljünk vele. Jézus azért jött, hogy jobb életünk legyen.
Húsvétkor higgyük el, hogy képesek vagyunk jézusibb módon tovább élni ezt a saját életet, majd lássunk hozzá, és ne hagyjuk veszni a percet – biztat az unitárius főjegyző.
„Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” (Mk 16, 3) igére építve Jézus él. Mi is élünk? címmel közölt pásztorlevelet Kató Béla református püspök. Emlékeztet, a hét első napján a Jézust szerető asszonyok tele voltak reménytelenséggel, csüggedéssel, tehetetlenséggel, hiszen legyőzhetetlen akadályt láttak maguk előtt: a lezárt sírt. Azt a hatalmas követ, amit mesteremberek emeltek a sír bejáratához, hogy ahhoz se állat, se ember ne férkőzhessen hozzá.
Mi is kérdezhetjük egymástól, melyek azok a kövek, amelyek elzárnak bennünket a húsvéti csodától. A megoldatlan helyzeteink? A betegségek, a pénzhiány, a magány? Vagy a véglegesen elrontott kapcsolatok ijesztgetnek?
Gyakran tesszük fel a kérdést: mit hoz a holnap nekünk, erdélyi magyaroknak? Lesz-e jövője népünknek, egyházunknak, családunknak vagy egyáltalán az egész emberiségnek? Minden okunk megvan arra, hogy feltegyük a kérdést: ki hengeríti el a nagy követ?
Az ige arról szól, hogy a követ egyáltalán nem nekünk kell elhengerítenünk. Jézus Krisztus maga cselekedett, eltávolított minden akadályt, ami az asszonyok előtt tornyosult. Hisszük-e mi is, hogy az a Krisztus, aki az első húsvétkor elhengerítette a követ, minden követ el tud gurítani az utunkból? Milyen feltétele van annak azonban, hogy ebben részesüljünk, hogy ezt elhiggyük? Semmi más, csak hinnünk kell abban, hogy neki erre hatalma van.
Fontos üzenet, hogy a húsvéti asszonyok semmit nem tettek vagy tehettek azért, hogy a Feltámadottal találkozzanak. Még az a tény is, hogy elindultak kora reggel a sírhoz, Jézus indíttatására történt, ő küldte az angyalt, hogy közölje velük a feltámadás hírét, minden az ő érdeme volt. A benne hívők életének is félreérthetetlen jelei vannak.
Ha Jézus él és mi benne hiszünk, akkor a mi életünknek is vannak jelei.
Kérdezem: van-e lelki feltámadás? Mert ha valami élő, akkor az szaporodik, ha valaki él, akkor az mozog. Él-e a mi anyaszentegyházunk, látszanak-e az életnek a jelei rajta? Jézus él. Mi is élünk? Ez a kérdés 2018 húsvétján” – zárja sorait Kató Béla.
ÖSSZEÁLLÍTOTTA SZEKERES ATTILA
