JÉNÁKI FERENC, Bereck. Elmentem a megyei kifizetési ügynökséghez, meg szerettem volna érdeklődni, hogy mekkora összeg jár nekem területalapú támogatásként a földjeim után. Ültem vagy húsz percig, kértem a tisztviselőt, a számítógépen nézze meg a hivatalos programban, ahol minden háromszéki gazda területi adatai szerepelnek, de nem tudott rákattintani. Olyan gyenge a programjuk, hogy használhatatlan, nem tudja az ember ellenőrizni, mennyi jár neki.
Nem tudom, kivel kötött szerződést erre a programra a minisztérium, de azt sem, hogy miért nem tesznek a helyzet jobbításáért. Kézdivásárhelyen a kifizetési ügynökségen úgy viszonyulnak a gazdához, hogy az nem méltó a XXI. századhoz, az ügyintézésről pedig jobb nem beszélni: még a tavalyi összegek 40—45 százalékával el vannak maradva júliusban! Legutóbb júniusra ígérték az elszámolást, de abból nem lett semmi, és a gazdáknak már lassan elegük van a hitegetésből. Hektáronként 50 euró jár EU-s alapokból, és ehhez kellene a román államnak 30-at adnia, de nem teszi. Olyan kiábrándultak az emberek, sokan vissza is akarnak vonulni a mezőgazdaságból, inkább hagyják parlagon a földet, mint hogy ilyen megalázó módon bánjanak velük. Sokan eladósodtak, mert hitelt vettek fel, s ebből a támogatásból törlesztettek volna — de ha ennyire nem lehet jövedelemre számítani, lassan visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el. Vajon mikor fogják komolyan venni a gazdákat, hogy ne kelljen évekig várni arra a pénzre, amire joguk van? Mondják itt, hogy nem tőlük függ a kiutalás, azokra a gazdákra is hárítanak, akik tévesen több földet diktáltak be, de azért itt is kellene vállalni a felelősséget valamiért. Bezzeg a gazdálkodót meg tudják büntetni, ő feleljen, csak a tisztviselő háríthat mindent másra...
TÖLGYES LAJOS, Sepsibükszád. A Dilema Veche hetilap június 26.—július 2-i számában Dan Matei szóvá teszi, hogy a mintegy hétszázalékos romániai magyarság a legfelsőbb szinteken nem látható, sem az akadémikusok, sem a tábornokok, sem például a hírszerzők között. Kérdés, hogy a kormányban hány magyar lenne, ha az RMDSZ ellenzékből politizálna, így hát óhatatlan a következtetés: vagy butábbak a magyarok (de ezt még Funar sem állítja), vagy diszkrimináció áldozatai. A szerző fonák megoldásnak tartja a nemzetiségi kvóta bevezetését, de a magyarság jobb megismerését szolgáló eszköznek tartaná a magyar lapok és irodalom román fordítását, amelyet szerinte a kormányfő közvetlen hatáskörébe tartozó interetnikai osztály költségvetéséből lehetne fedezni. Sőt, azt is szívesen olvasná, amit feltevése szerint a hírszerzők fordítanak. Kissé keserű szájízzel teszem közzé mindezt, amiért nem a mi sajtónkból olvashattam, de ajánlom a Har—Kov-jelentés készítőinek, valamint a különféle megyei intézmények vezetőinek, akik megoszlása itt, Háromszéken sem tükrözi a nemzetiségi arányokat.
BARDOCZ DELINKE IRINGÓ és MÜLLER JULIANNA, Bibarcfalva. A bibarcfalvi Bartalis Ferenc Általános Iskola nyolc negyedikes és a baróti Gaál Mózes Általános Iskola hat ötödikes diákja május 31-én részt vett az Adj, király, katonát! vetélkedő csoportos döntőjén, amelyet Csog Karola tanárnő és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezett. Az országos döntőbe bejutott ,,család" június 7-én Kolozsváron mérte össze erejét a Kárpát-medence tizenkét városából érkezőkkel a Brassai Sámuel unitárius kollégiumban. Az Erdővidéket képviselő tanulók mindegyike kiválóan teljesített: az ötödikes baróti Oláh István MIT-díjat kapott, a negyedikes bibarcfalvi Józsa Tibor Napsugár-különdíjat, a hatodikos erdőfülei Csog Csenge Emese MIT- és ALKISZ-díjat, a negyedikes erdőfülei Valentina Savu pedig az Életfa családsegítő egyesület és a szamosújvári cserkészek különdíját hozta haza.
