Mert itt van, tényleg megjött. Valójában telünk is alig volt az idén, de amikor eljött az igazi tavasz ideje, újra lehullott a hó, fagy lett, és alig akart felmelegedni az idő…

De most már tényleg itt a tavasz. Elő a legvékonyabb félcipőkkel, melyekben, ha reggelente fázik is a lábunk, úgy érezhetjük magunkat, mint aki nehéz bilincsektől szabadult. Végre érezzük hátunkon a Nap melegét, és szállunk, lebegünk, suhanunk a gólyákkal és a cinegékkel, akik csak azért térnek vissza az etetőhöz, hogy köszönetet csicseregjenek…

Az irodában még minden a régi, de van valami különös borzongás a levegőben, a Szent György Napokról és a negyedik Reflex Fesztiválról szóló hírekben pedig határozottan ott bujkál a tavasz. A Reflex, mint mindig, új ízekkel csábít, a Szent György Napok pedig maga a tavaszi bolondulás. Még nem tudjuk, kivel találkozunk, milyen őrültségek várnak ránk, de jó ez a várakozás. És hát a május elseje is itt van, melynek már a nevében ott borzongatnak a szabadtéri flekkenezések, a füst, a napsugár, a sör íze a szánkban, és azok az ezerszer hallott gitárakkordok, melyek ilyenkor mégis vadonatújak, mert ilyenkor minden új… Jó lenne megállítani az időt, hogy mindig ez a nagyszerű várakozás legyen új-régi csodákra a zöldben, a friss tavaszi levegőben, rügyek, sarjadó füvek, virágok, mozduló élőlények milliói között.

Lassan már kinyithatjuk az ablakot, és meleg pulóvereinkkel együtt kötöttségeinktől, félelmeinktől is megválhatunk. Mint amikor az ember sötét szobából kilép a fényre, vagy lenéz egy hegy tetejéről távoli kis falvak templomtornyai felé. És vidám, és bízik abban, hogy azokban a kis falvakban boldog minden ember, az öregek is, akiket gyermekeik magukra hagytak, hogy távoli országok távoli hatalmainak szolgáljanak…

Egyre könnyebbek lépteink, egyre lazábbak végtagjaink, nem félünk hátradőlni, bevállalni gyengeségeinket, hibáinkat, félelmeinket… Érezzük, hogy zajlik bennünk a változás, és olyan egyszerű, mint egy mosoly, egy kézfogás, egy tekintet abba az irányba, amerre talán még sohasem néztünk… Felemelő érzés, hogy a megújuló világgal együtt mi is képesek vagyunk a megújulásra, hogy a gazdasági, társadalmi, politikai változások örökké hullámzó bizonytalanságában ott van bennünk az élet állandósága. És szép az élet minden formában, talán a legnagyobb csalódások közepette a legszebb... Csupán rajtunk múlik, hogy tudunk-e élni a lehetőségekkel. Kiléphetünk és beléphetünk különböző ajtókon, szóba állhatunk idegen emberekkel, megengedhetjük magunknak, hogy kíváncsiak legyünk a világra. A bátorságban mindig ott rejtőzik a szabadság…

Vajon hová tűntek az egykori felszabadult bolondulások, a ballagó diák érzése, hogy végre nincsenek korlátok, félelmek, kötöttségek...? Lehet, hogy csak ennyi, egy kósza érzés volna a tavasz?