A hírszerzés volt helyettes vezetőjét, Florian Coldeát az említett leplezett protokollumok ügyében meghallgatta a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság, és ő megmondta kerek perec, hogy ennek az ügynek a buzerálása a nemzetbiztonságot fenyegeti, mert most már nem lehet fellépni „kémkedés, árulás és részben (?) terrorizmus ellen”. Nem elég, hogy kikürtölték (ami már magában árulás!), hogy van vagy 65 ilyen egyezség, de ráadásul nyilvánosságra is hozták ezek egy részét, és most az ellenség a hasát fogva rajtunk röhög. Támadásba lendülve kideríti, hogy mostanában vettünk 16 harci repülőgépet, valamint azt is, amit szintén mindenki tud, hogy Iohannis mennyire és milyen fegyvereket vásárolt Trumptól, és rájön arra is, hol van a deveselui rakétaelhárító rendszer felszerelve. Coldea meg is fenyegette azokat, akik „elárulták” az országot, mondván, hogy ők Júdás sorsára jutnak, aki harminc ezüstpénzért eladta Jézust. Errefel a titkosszolgák egykori nagy barátja, Sebastian Ghiţă, aki néhány millió eurónyi ezüstpénzt zsebelt be a titkosszolgálattal kötött szerződésekből, és jelenleg Belgrádban üdül, nagyon beijedt, magára vette a fenyegetést, és felidézte, hogy Londonban „az orosz szolgálatok hogyan mérgeztek meg embereket”. Bár nálunk ellenségnek számítanak, talán azt nem vennék rossz néven az oroszoktól, ha Belgrádban a londoni módi szerint csendben hűvösre tennék Ghiţăt.

Florian Coldea tagadja, hogy a szolgálat valamelyik tisztje összeállított volna akár egyetlen bűnügyi dossziét is. Nekik azért volt feladatuk a lehallgatások, megfigyelések megejtése, mert az ügyészségeknek ehhez nem volt szakemberük, megfelelő felszerelésük, és nem is értettek a hallgatózáshoz, kukucskáláshoz. A főügyésznő, Kövesi is megmondta: nem kollaboráltak, csak kooperáltak. Mások szerint az RHSZ-nek és az ügyészségeknek „vegyes csapataik” voltak és az ügyészek alárendelt szerepbe kényszerültek a titkosszolgákkal szemben. Utólag belegondolva talán sokkal egyszerűbb, ha az igazságszolgáltatás teljesen egybeolvadna a profi munkát végező titkosszolgálattal, mert akkor egy kalap alatt lehetne megfigyelni, fülön fogni és elítélni a bűnösöket.

Fő a nemzetbiztonság szavatolása, és mivel ugyebár nálunk a korrupció olyan méreteket öltött, hogy az már nemzetbiztonsági kockázatot jelent, lépni kellett. Mivel igen sokan szeretnének a korrupció áldásaiból részesülni, ezért majdnem mindenki gyanús, emiatt rengeteg embert kellett megfigyelni, amihez az ügyészek természetesen kaptak engedélyt, mert ki kockáztathatja meg, hogy egyesek árulják a hazát, és az arra hivatottak ne akadályozzák meg az üzletet.

Az is jó, és a protokollumban benne van, hogy „a szolgálatnak (RHSZ-nek) feladata átiratot készíteni a lehallgatott beszélgetések releváns (!?) részeiről”. Na már most vajon ki döntötte el, hogy mi releváns és mi nem? Például, ha valaki alaposan meg akart vesztegetni másvalakit, akkor felajánlott neki mondjuk százezer euró kenőpénzt egy fekete ügy lezsírozása érdekében. A célszemély erre azt mondta, hogy szó sem lehet róla, mert őt nem érdekli a dolog, és nem akar börtönbe jutni. A lehallgató lényegesnek tartja az ajánlatot tevő szavait, és azt írásban el is juttatja az ügyésznek. Azt viszont már nem tartja fontosnak, hogy a másik fél tiltakozását és a pénz visszautasítását is írásban rögzítse. Ő aztán majd a törvényszéken tisztára moshatja magát, ha tudja!

A székely terroristák ügyéből tanulva már nem merek szilveszterkor tűzijáték-petárdát sem venni. Aztán látva a kolozsvári alpolgármesternő ügyét, akit hivatallal való visszaéléssel vádoltak meg, mert közbenjárt valami engedélyek megsürgetéséért, nincs bátorságom egy kávéra meghívni és megkérni a mi alpolgármester asszonyunkat, hogy sürgesse már meg a Széna utcában a járdák megjavítását, mert amióta újravezették a gázt, olyanok, mint a mező őszi mélyszántás után. A végén még elintézi, és akkor bárki azt hiheti, hogy megvesztegettem, és őt hivatali visszaéléssel, engem vesztegetéssel vádolhatnak meg.