A Gidófalva községhez tartozó Étfalvazoltán ikerfalu szilárd gazdasági és történti alapokon álló település volt a történelem folyamán. Eseményekben gazdag múltja, egyháztörténete, szellemi öröksége könyvbe kívánkozik, amit kiadónk szívesen el is készítene, ha igényelné a faluközösség. Az újszerű történelmi változásokkal ugyan nehezen birkózott a település, ám akarva, nem akarva igazodnia kellett az új rendhez. De volt, amire alapoznia Étfalvazoltánnak: a maradék földterületre, erdő- és legelőbirtokra, hagyományokra.
A községvezetők igyekeztek az új feltételek, követelmények előírásaira szabni a települést: kiépült közművesítése, új kultúrháza van, s miként megtudtuk, hamarosan befejezik korszerű tekepályáját is, várják az építkezési engedélyt. Berde József polgármester elmondta, zöld utat kapott a két településen áthaladó főút aszfaltozását célzó terv, aláírták az erre vonatkozó szerződést. Megszabadulnak a helyiek a portól és a sártengertől. A polgármesteri hivatal a tanácstagok révén értesíti a lakosságot, hogy igyekezzenek rácsatlakoztatni épületeiket a szennyvízhálózatra, ugyanis az aszfaltozás után öt évig erre nem nyílik alkalom.
Kihívások
Közösek a kihívások, ugyanis a lakosság zöme, mintegy 218 személy a helyi református egyházközség híve. Az eltelt évtizedek megviselték mindkét falurész templomát – tájékoztatott Péter Pál gondnok, aki elmondta: megőrzik templomainkat, amelyeket őseink építettek, soron következnek a javítások, felújítások. Az étfalvi templom tetőzete és a harangtorony egy részének javítása halaszthatatlan, tárgyalnak már egy vállalkozóval. A meglevő helyi alapból, a beígért magyar állami támogatásból, a bérbe adott földek jövedelméből, helyi gyűjtésből megkezdenék a munkálatokat. A zoltáni templomtetőre is ráférne a cserépcsere, majd egy külső javítás – ecsetelte a gondnok.
Tavaly októberben megújult a 162 taggal rendelkező helybeli erdő-közbirtokosság vezetősége, folytatták a soros bélyegezési és vágási munkálatokat, s a tagok mintegy nyolcvan százaléka ki is vette jussát. Egy hektár erdőjog után két méter, egy hektár legelőjog után egy méter tűzifát osztanak. Az erdei utak időjárás szabta helyzetének függvényében folyik már a tűzifa szállítása a Talamér nevű erdőrészről.
Étfalvi kerámia?
Étfalván is készült kerámia valamikor nagyon régen, a XIX. században vagy annak legelején – tudtuk meg –, mégpedig azon a telken, amelyen most a Tóth család lakása és kerámiaműhelye található, ahol mintegy 80 centiméter mélyen több színes-mázas bokálytöredék, sőt fekete cserépedény került napvilágra.
– Sokat gondolkodtunk, hogy a sors véletlen avagy érdekes játéka-e, hogy éppen itt nyitottunk műhelyt tíz esztendővel ezelőtt, ahol egy régi fazekas családnak is élt, dolgozott – mesélte mosolyogva Tóth Ilona, a feleség. A házaspár mindkét tagja kacérkodott a kerámiakészítéssel, a háromszéki mesterekkel a budapesti Millenáris parkban a Székely Fesztiválon is találkoztunk, ahol éppen Háromszéket képviselték e kézműveságazat művelőiként. Késztetésük és kitartásuk eredménye, hogy jelenleg mindketten ebből teremtettek maguknak megélhetést otthon, a faluban.
– Nagyapámék bennvalójában lakunk, felújítottuk – részletezte Tóth József, aki inkább az agyagozás-égetés, a feleség pedig a sajátosan egyéni díszítés kivitelezője. Mindketten kerámiát tanultak a Guzsalyas Alapítványnál. Hihetetlen, de a bukaresti Parasztmúzeumban (Muzeul Țăranului) láttak első ízben, meglepetésükre, színes-mázos étfalvazoltáni kerámiát, bokályokat!
– Hisszük, nem hisszük, de létezett étfalvi kerámia annak ellenére, hogy a faluban erre már senki sem emlékszik, az irodalomban sem leltek rá, de múltjáról az itthoni töredékek beszélnek. Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutatónak is megmutattuk, ő sem tudott arról, hogy valaha kerámiaközpont lett volna Étfalvazoltánban.
Szemünknek kellemes a Tóth-féle portéka külleme: világos színű alapon virágok átlátszó máz alatt, sötét színű leveles mintán sötétbarna máz (képünk). Az elmúlt években sok vásáron sikerrel jártak, jelenleg Szent György Napokra készülnek.
Találkozás a mesterrel
Sándor Sándorral, a gidófalvi ifjúsági fúvószenekar oktatókarnagyával szülőfalujában, Étfalván találkoztunk. Fiatal fúvósainak muzsikáját minden néző, hallgató élvezi, ezért is neveztük az oktatókarnagyot mesternek. Ő ápolja édesapja, néhai idős Sándor Sándor (1921–1986) hagyományát, akinek nevét viseli a zenekar működését biztosító egyesület. A lassan kiöregedő zenekar helyébe három éve egy fiatalabbat alapított, amely jelenleg 22 taggal működik. Elmondta, hogy újra hét zsenge korú fiatal kérte felvételét, mindnyájan a község területéről. Hamarosan megkezdik majd velük is az elméleti órákat, hangszerismereti gyakorlatokat, ezt követik a szólópróbák és az összefúvás.
