A kilencvenes évek elején a könyvek iránti vonzalom, na meg a nyomdaipari szakképesítés vezetett oda, hogy – mintegy családi vállalkozásként – megalapítsák a céget. A huszonöt éves tevékenység sok változást hozott, a tankönyvszerkesztés, -kiadás, -nyomtatás időszaka ma már részben a múlté, jelenleg a környék egyetlen tekercsnyomó gépét, vagyis nagy példányszámú újságok nyomtatására alkalmas nyomdáját működtetik.

Tankönyvek vonzásában

Tulit Attila kissé nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre, amikor még a szakmában jártas szakemberekkel lehetett indítani egy ilyen vállalkozást, hiszen ma már a szakemberhiány mellett, a nyomdaipari szakember-képzés is teljes mértékben hiányzik. Ezért a munkahelyi betanítás maradt az egyetlen lehetőség arra, hogy például egy nagy kapacitású nyomdát működtetni lehessen. A nosztalgia persze arra is vonatkozik, hogy a kilencvenes években mindenki, mindent szeretett volna nyomtatni, az egész iparág gyors bővülésnek indult, ám viszonylag hamar bekövetkezett a szakosodás. Vagyis a három fő terület, a könyv-, az újság- és az ipari céloknak megfelelő nyomtatásra szakosodtak külön-külön a cégek. Ők maradtak a „kaptafánál”, vagyis a könyv-, azon belül is a tankönyvkiadásra és nyomtatásra koncentráltak. Ez azt jelentette, hogy a tankönyvek kiadásának egész vertikumát az írástól a nyomtatásig meg tudták valósítani. Az ugyanis hamar kiderült, hogy akkor lehet ezen a viszonylag szűk piaci szeleten életképes lenni, ha egyes szakaszait nem bérmunkába, hanem saját kivitelezésben tudják megvalósítani. A tankönyvpiac így sok ideig meghatározta a cég működését is, főleg mert az elején a minisztérium által kiírt pályázatoknál nem a legalacsonyabb ár, hanem a minőség volt a meghatározó. Az elsöprő többségben magyar nyelvű tankönyvek esetében az alacsony példányszám miatt az egységárakat azonban nem lehetett a román nyelvű tankönyvek szintjén tartani. A tankönyvkiadás ennek ellenére akkor egy fejlődő piac volt, sorra alakultak a tankönyvműhelyek. Ám az idők változtak, az alacsony árajánlat jelentette a licitek elsődleges szempontját, ráadásul elmaradtak az eredetileg is magyar nyelven írt tankönyvekre meghirdetett versenytárgyalások és a fordítások kerültek előtérbe.

A tankönyvpiac a kétezres évek elején gyakorlatilag összeomlott, működő tankönyvműhelyek szűntek meg, az állami könyvkiadás került előtérbe, azt is lehet mondani, hogy államosították ezt a tevékenységet, így ma van olyan a T3Kiadó által készített tankönyv – egyébként összességében mintegy félszáz cím került forgalomba –, amelyet több mint húsz éve forgatnak a nebulók.

S bár az egyéb helyi ismeretterjesztő kiadványok kiadása maradt, a könyvkiadás tehát korántsem szűnt meg, és a mai napig a cég egyik erőssége, hogy ilyen kiadványok előállítását végzi, a vállalkozás is egyfajta pályamódosításra kényszerült: az újságnyomtatás került az érdeklődés homlokterébe.

Váltás vagy állandóság

Az egyéb kényszerűségek miatt azonban a váltás, a tekercsnyomású nyomdagép beszerzése és üzembe helyezése – amelyet önerőből sikerült megvalósítani – nem csupán üzleti meggondolások mentén valósult meg. Tulit Attila szerint ugyanis a nyomtatott sajtó kilátásai sem a hosszú távú üzleti tervezés alapját képezhetik. Számukra az volt a szempont, hogy a még mindig viszonylag nagy példányszámú magyar napilapok ne maradjanak nyomda nélkül, hiszen a környéken nem egy ilyen cég ment csődbe, zárta be kapuit. Ha úgy tetszik, becsületbeli kötelesség volt, hogy ezek a lapok – köztük a Háromszék is – ne kerüljenek kiszolgáltatott állapotba.

Annál is inkább, mert – s ezért egyértelműen a helyi közösséget illeti dicséret – Háromszéken a potenciális piachoz képest a közügyek iránt érdeklődő olvasótábor, vagyis a közélet iránti érdeklődés még mindig számottevő.

Ma már a székelyföldi magyar nyelvű napilapok egy kivétellel ebben a nyomdában készülnek, ami egyúttal fokozott felelősséget is jelent. De készül itt helyi és brassói román nyelvű napilap is. A jelenleg huszonnégy alkalmazottal működő cég így vált a vidék csaknem egyedüli nagy kapacitású nyomdaipari vállalkozásává.