Múlt héten Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) erdélyi elnöke a flensburgi FUEN-irodából közölte, hogy a kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés sikeres volt, az Európai Unió több mint 1 millió 215 ezer polgára támogatta. Szép eredmény.
A Minority SafePack – One million signatures for diversity in Europe, azaz Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért polgári kezdeményezés célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részeivé váljanak. Hogy a kezdeményezéssel az Európai Bizottság (EB) érdemben foglalkozzon – ahogy a kezdeményezés neve is említi – egymillió uniós állampolgár támogató aláírását kellett begyűjteni. Természetes, hogy a kezdeményezés bejegyzése nem ment egyszerűen. Előbb, 2013-ban az Európai Bizottság elutasította a FUEN 2011-es kisebbségvédelmi európai kezdeményezését arra hivatkozva, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe, azt tagállami szinten kell megvalósítani, majd az indítvány jövőbeli hatásai által érintettként érző Románia és Szlovákia is jogi síkra szállt ellene. Az Európai Közösségek Bírósága tavaly februárban megsemmisítette az EB korábbi határozatát, és tavasszal elkezdődhetett az aláírásgyűjtés. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke akkor úgy nyilatkozott, meggyőződése, hogy az európai őshonos kisebbségek szolidárisak lesznek egymással, ezért biztos abban, hogy „az egymillió aláírás összegyűjtése immár nem több egy technikai részletkérdésnél”.
Továbbra sem volt hiány pozitív hangvételű hírekben – elkezdődött a polgári kezdeményezés online aláírási kampánya; az Európai Parlament elnöke is támogatja; kiállnak mellette az európai fiatalok; a Bundestag plenáris ülése is tárgyalta; az Európa Tanácsban is erős támogatói vannak; Európa minden kisebbsége támogatja –, ám érezni lehetett, mintha megbicsaklott volna valami. Nem gyűltek a kézjegyek!
Természetesnek tűnt, hogy Erdélyben, Magyarországon és Felvidéken nagy lesz a kezdeményezés támogatottsága – 250 ezret, félmilliót és hatvan-hetvenezret tartottak elérhetőnek –, Németországban 70–100 ezer, Olaszországban 100–120 ezer, Hollandiában pedig húszezer körülire számítottak, s biztosak voltak abban, hogy a baszkok és katalánok révén Spanyolországból is jelentős segítség érkezik. Ezzel szemben csak itthon, az RMDSZ mozgósításának köszönhetően haladt minden rendben, már az anyaországi partnerek, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, az Együtt és a Fidesz sem nagyon mozgolódtak, és felvidéki testvéreink is visszafogottabbak voltak a vártnál. Február elsején, a határidő lejárta előtt alig két hónappal még csak hatszázezer aláírás volt meg, három héttel később hiányzott még háromszázezer, március idusát követően is csak feltételes módban mertek arról nyilatkozni az illetékesek, hogy sikerrel jár a kezdeményezés, s csak az utolsó pillanatban lett biztos, hogy a FUEN elérte a kitűzött célt. Mivel például Németországból alig tizennyolcezer, barátainktól, a lengyelektől mindössze huszonháromezer, Spanyolországból ötvenháromezer, és a hollandoktól csak bő háromezer aláírás érkezett, nagyon fontos volt, hogy a végére Magyarország „belehúzzon” (szinte 570 000 lett), és Erdély ismételten belefogjon, s a kezdetben vállalt 250 ezer helyett 303 ezret tegyen az asztalra.
Az 1,2 millió aláírás megszerzése sikernek mondható, de az már nem, hogy annak háromnegyedét, mi, magyarok adtuk. A FUEN szerint minimálisan negyvenmillióra tehető azon európaiak száma, amelyek valamelyik őshonos kisebbséghez tartoznak, ezek közül – rajtunk kívül – pedig még háromszázezret sem érdekelt a kezdeményezés. Ellenségeinknek könnyű lesz érvelniük azzal, hogy a Minority SafePack nem is az őshonos kisebbségekről, hanem csak az ismét renitenskedő magyarokról szól. Félő, hogy ezt az érvelést a kérdéstől amúgy is idegenkedő európai vezetők el is fogják fogadni.