Orbán olyan ígéretekkel került hatalomra, amelyeket aztán be is tartott.

Bucharest not Budapest, bár egy részünk talán nem is bánná. Utazzanak csak Magyarországon, és a saját szemükkel láthatják majd.

Magyarország Lengyelországhoz, Szlovákiához és Csehországhoz hasonlóan sokkal inkább egy nyugati, mint egy volt kommunista országra hasonlít.

A magyarok gyorsan felfogták, hogy az autópályák jólétet hoznak, így gyors ütemben építették őket. Miközben mi a tolvajok és az ostobák miatt a gödröket kerülgettük, a magyarok összekötötték az országot a befektetők által elvárt tranzitútvonalakkal, a városokat pedig körgyűrűk veszik körbe, amelyek ipari parkok létrehozását tették lehetővé. A nagy infrastruktúra, valamint az egyetemek és a helyi hatóságok a munkapiac igényeihez való igazodása már a 90-es években nagy külföldi – elsősorban német – befektetőket hozott, akik ott megtalálták azt, amit Romániában nem: jól képzett és a nyugatinál olcsóbb munkaerőt és – főleg – egy jó szállítási hálózatot a megtermelt javak exportálásához, valamint adózási stabilitást. A Daimler Kecskeméten nyitott meg egy Mercedes-Benz-gyárat, miután sikertelenül próbált Romániába jönni. Az Audi Győrben terjeszkedett, az Opel Szentgotthárdon, és a világ minden sarkából érkező alkatrészgyártók és szolgáltatók egész csillagzata jelent meg a nagy autógyártási központok körül. A nagy német nevek mellett Magyarországon, Esztergomban gyárt gépkocsikat a japán Suzuki is. A magyar autógyártó-ágazatot összesen több mint 700 cég képviseli, amelyeknek a tavalyi év végén több mint 154 ezer alkalmazottjuk volt – írta tavaly a ZF a magyar autóipari csodáról.

Illusztráció: Főtér

Nálunk a Dacia-Renault alkalmazottai tavaly beszüntették a munkát és tüntetésbe kezdtek egy… autópályáért. Ha emlékeznek még, a kormány keményen leszidta és hazafiatlansággal vádolta őket.

A magyarok, kormányaik politikai irányultságától függetlenül, megértettek valamit, amit a románok nem fogtak fel: rendelkezniük kell egy országprojekttel, amely valamiképpen versenyképessé tud tenni a világban, építkezniük kell, hogy gazdasági növekedést arathassanak, mert különben ez – mint nálunk – csak egy könyvelési trükk marad.

Felfogták, hogy erős külföldi cégeket kell bevonzani, amelyek segítségével újraiparosíthatják az országot. Orbán nekiment a kiskereskedelmi cégeknek, a bankoknak, a távközlésieknek, de nem bántotta az autóipart, amely 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez. Nálunk a SZDP–LDSZ-kormányzat kaotikusan és értelmetlenül nekiment az összes multinak, páros lábbal tapostak bele az IT-ágazatba (amely a GDP 7 százalékát biztosítja), gazdasági manelézést végeztek, hogy dögölön meg az ellenség, és megkapták érte a tévéstúdiókban ücsörgő büszke románok tapsát, hogy aztán semmit se érjenek vele.

Orbánnal ellentétben Liviu Dragneának nincs ideológiája.

Az utóbbi másfél évben tanúbizonyságot tett kártékonyságáról, amikor sikerült kisiklatnia azt az országot, amely nemrég talán az EU és a NATO legszilárdabb partnerének számított Kelet-Európában. Bedöntötte a gazdaságot, megfosztotta azt a hamarosan következő válsággal szembeni ellentestektől. A pártklientúra igényeinek kielégítésére elkobozta az állami cégek beruházási pénzét: a Ceauşescu által felépített Romániának 30 év után lejár a szavatossági ideje, és beruházások híján ránk fog omlani. A közéletet a tévéi által hirdetett propaganda, manipulálás és gyűlöletbeszéd uralta mérgező közeggé változtatta.

Semmit sem épített, az iskolák, a kórházak, az utak (jártak mostanában a DN1-en?...) mind porhintések: Liviu Dragnea dumakormányzást folytatott, olyan analfabéta kormányfővel, aki hetente elakad a kormányprogram felolvasása közben, amit kimondottan egy olyan népnek készítettek, mely büszke arra, hogy a kert végében van a budi.

Tehát Dragnea nem Orbán, bár fenntartások nélkül csodálja. Románia nem Magyarország, mint ahogy Bukarest sem Budapest. Nálunk az Európa-ellenes, nyugatellenes, Brüsszel-ellenes diskurzus nem őszinte, hanem a megyei kiskirályoknak abból a frusztrációjából fakad, hogy körmöst kapnak, ha belenyúlnak az európai mézes bödönbe.

Ez nem doktrína, nem ideológia, nem szuverenitási gesztus, hanem a tolvaj szolga ostoba büszkesége.

És látni fognak még valamit, amikor Magyarországra érnek: nincsenek hegyeik, nincs tengerük, de van idegenforgalmuk. És valamivel nagyobb a tisztaság. Ez rólunk is, róluk is elmond valamit: mi a szegénységünket, a bajainkat, a népségünket védjük Brüsszeltől, ők – Brüsszel pénzéből – mellékhelyiségeket építettek. (Republica/Eurocom-ERS)