Az Lucifer, ez meg Bikfic. Résnyire nyitva az ablak. A bácsit csak egyszer láttam. Amikor beköltöztem a hosszú, U alakban épült tömbház negyedik emeletére. A másik lépcsőházban lakik, de sarokszomszédok vagyunk, a teraszunk olyan közel van egymáshoz, hogy kezet foghatunk. A kerti székeket tologattam a falra akasztott járom és a lelógó virágok alatt. A szomszédos teraszra soha nem jár ki senki. Üres, kopott, tele van galambszarral. De ha leülök, a gyékényemtől csak a parkolót körülvevő fák tetejét látom. Új párnákat vettem a székekre. Homokszínű rongyszőnyeg, muskátli, törpe tuja, régi bányászlámpást idéző, fából készült, fehérre festett mécsestartó az asztalon, szélcsengő. Majdnem tökéletes. Nem hiányzik az udvarunk. Szól a zene bentről. Csak a galambok ne szarnának annyit!

A szomszédban egy férfi lép ki a teraszra. Nem tudom eldönteni, hogy velem egykorú, tán fiatalabb, de lehet, hogy idősebb. Néha magamon sem tudom már megítélni az időt. Van, hogy ez zavarba hoz. Átköszönök. Végül is én vagyok az új lakó. Bemutatkozom. Ő is. Nem fogunk kezet, bár megtehetnénk. Külföldről utazott haza pár napra. Az apja lakik itt. Én? Hazaköltöztem. Jól látta nálam az ismert idős színészt ? Jól látta. Az apám. Tényleg? Tényleg. Segített a költözésnél. A könyveket nagyrészt ő rendezte. És közben olvasott. Olyankor békén hagytam. Úgy belefeledkezett, hogy észre sem vette, hogy a másik szobában helyükre kerültek a bútorok. Mialatt beszélgetünk, egy öreg ember elhúzza a függönyt az erkélyajtón, félig kilép ő is. Csak félig. Neki is bemutatkozom. Motyog valamit, nem értem. A férfi rászól, hogy menjen vissza, huzat van. Az öreg tovább motyog, és visszalép a szobába. A férfi kérdez még ezt-azt és elköszön. Két nap múlva elutazik.

A bácsinál késő őszig mindig nyitva az ablak. Utolsóknak maradunk fenn az éjszakában. Én zenét hallgattok, ő köhög. Szeretek nézelődni esténként. Innen minden ablakra rálátok. Sokan laknak ezen a belső udvaron. Őt nem látom. Csak a tévé fényeit.

Karácsonykor volt itthon újra a férfi. Az ágy szélén ült, az apjára hajolva mondott valamit. Most égett először a villany. Barátságtalan szoba. A csillárból letört egy darab, a körte gyengén világít. A férfinak csak a hátát láttam, és hogy valamit magyaráz. Sokáig. Aztán megint csak a tévé fényei.

Megvan a mandala. Csak meg kell rendelni. Minden a helyén. Szeretek itt lenni. Úgy érzem magam, mint egy tetőtéri lakásban, amilyenre mindig is vágytam. Valami más térben és időben. Az eddigi éveimet valaki más élte. Ismerős helyeken, ahol még nem jártam. Van, hogy beugrik egy kép, egy arc és sírok kicsit, vagy vigyorgok hűdötten. Ebből sejtem, hogy ezek az én emlékeim. Nem tart sokáig. Mintha minden most kezdődne el. És mindenre lenne még idő. Megrendeltem a mandalát. Narancssárga az alap. Lezárom a gépet, zenét választok. A macskát kiteszem a teraszra. Köhög a bácsi. Ha nem fog, kinek szóljak ?