Svédországot eddig egyebek között popzenéjéről, az IKEA-ról és nagyvonalú jóléti államáról ismerte a világ, de egyre inkább társítják a növekvő számú dzsihadistával, a pokolgéprobbantásokkal és a kézigránát-támadásokkal is – írta a Politico hírportálon hétfőn megjelent cikkében a Kvartal svéd online folyóirat főszerkesztője.
Az év elején két héten belül öt robbantást követtek el az országban, ami manapság már nem is számít szokatlannak, és a svédek hozzászoktak a címlapon szereplő erőszakos bűncselekményekhez, a tanúk megfélemlítéséhez és a bűnbandák egymás közötti leszámolásaihoz. Mégis, a régóta biztonságáról híres országban a szavazópolgárok már a törvényes rend helyreállítását tartják a legfontosabb témának a szeptemberi parlamenti választások kampányában – hívja fel a figyelmet Paulina Neuding.
A bűnözés azonban kényes téma, és a mindig közmegegyezésre törekvő skandináv társadalomban a róla szóló vitát tabuk korlátozzák.
A svédországi bűnügyi helyzet megértéséhez meg kell említeni, hogy az országra is – mint általában a nyugati világra – jellemző a halálos kimenetelű erőszak csökkenése – főleg, ha a spontán vagy az alkohollal összefüggő gyilkosságokról van szó –, de az emberölések számának csökkenése szerényebb volt Svédországban, mint a környező országokban. A bűnbandák közötti lőfegyveres emberölések száma – ezek főleg a bevándorló hátterű férfiak körében fordulnak elő az ország párhuzamos társadalmaiban – a 90-es évek elején tapasztalt évi négyről évi 40-re nőtt a tavalyi évvel bezárólag. Ezáltal Svédország egy kisebb bűnözésű országból jóval a nyugat-európai átlag fölött állóvá vált az emberölések számát tekintve. A társadalmi feszültségek, a gépjárművek felgyújtása, a sürgősségi szolgálatokat ellátó személyek elleni támadások és a zavargások már visszatérő jelenségek.
A lőfegyveres bűncselekmények már annyira gyakorivá váltak az országban, hogy nem kerülnek be a lapok főcímébe, hacsak nem látványosak vagy halálos kimenetelűek, mert az olvasók érzéketlenné váltak az erőszakra – állítja a szerző.
A jelenség tükröződik a szomszédos országok közvéleményében: a norvégok „svédországi állapotokról” beszélnek, a dánok véleményére pedig jellemző, hogy Anders Fogh Rasmussen volt miniszterelnök és volt NATO-főtitkár azt mondta egy svéd tévének adott interjújában: „Gyakran említem Svédországot elrettentő példaként.”
Ezekre válaszul a svéd kormány nemzetközi kampányt indított az ország imázsának javítására, és ebben igyekezett kisebbíteni a bűnözés terjedésének súlyosságát. Stefan Löfven kormányfő márciusi washingtoni látogatásán elismerte, hogy hazájában nem kis probléma a bűnözés, főleg a lőfegyveres esetek, de tagadta, hogy volnának úgynevezett no-go zónák, ahová az emberek félnek bemenni.
A valóság azonban más – állapítja meg a Kvartal főszerkesztője. Felidézi, hogy egy neki nemrég adott interjúban Gordon Grattidge, az Ambulansförbundet nevű mentőszakszervezet vezetője és elődje, Henrik Johansson kijelentette: bizonyos városrészek egyértelműen no-go zónák a mentők számára, legalábbis rendőrségi védelem nélkül.
Az erőszak elterjedése amiatt is kényes téma a svéd társadalomban, hogy a bűnözés közvetlenül összefügg az országnak a bevándorlók integrálásában elszenvedett kudarcával. Pedig a svéd kormány és az ellenzék is komolyan gondolja, amikor mint „humanitárius szuperhatalomról” beszél az országról, mert a migrációs válság idején minden más európai uniós tagországnál több bevándorlót fogadott be lakosságszámához viszonyítva. De ebből már származott néhány ferdítés – jegyzi meg a cikkíró. Ylva Johansson munkaügyi miniszter például márciusban azt mondta a BBC-nek nyilatkozva, hogy a nemi erőszak és zaklatások száma folyamatosan csökken. A valóságban azonban ennek az ellenkezője igaz, amit a miniszter később el is ismert, és bocsánatot kért téves állításáért. Hasonlóképpen Carl Bildt volt miniszterelnök a The Washington Post amerikai lapnak írt egyik cikkében sikertörténetnek írta le az ország bevándorláspolitikáját, és csak érintette az erőszakos bűncselekményeket.
A zsidó intézmények elleni decemberi svédországi támadások után pedig ugyanebben a lapban Bildt azt állította, hogy az antiszemitizmus nem jelentős gond az országban. A probléma relativizálására tett kísérlete jól érzékelteti, hogy a svéd elit milyen idegesen reagál az országról szóló negatív szalagcímekre.
Neuding szerint a torzítások egy további látványos példája a Tények a svédországi migrációról, integrációról és bűnözésről című hivatalos kormányzati honlap, amely célul tűzte ki az országgal kapcsolatos mítoszok szétrombolását. A hamis mítoszok egyike a kormány szerint, hogy „Svédország történetében először történt egy iszlamista támadás”. Ez azért meglepő Neuding szerint, mert az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetnek hűséget esküdő, üzbég Rahmat Akilov elismerte, hogy szándékosan akarta svédek halálát, amikor tavaly áprilisban teherautóval belehajtott a tömegbe egy stockholmi utcán, és öt ember halálát okozta. A kormány azzal az érvvel tagadja e terrortámadás iszlamista voltát, hogy egyetlen iszlamista szervezet sem jelentkezett az elkövetőjeként. Tekintve, hogy milyen nagy jelentősége van mostanában a hamis hírek elleni küzdelemnek, különösen felelőtlennek tűnik, hogy a svéd kormány meghamisítja a neki politikailag kényelmetlen tényeket – állapítja meg a szerző a Politicóban.
