Az azonnali várományosok tekintetében nem lehet vita: a jelenlegi kormánykoalíció majdnem összes képviselőjének át lehetne nyújtani, eddig is bőven rászolgáltak, és úgy tűnik, kifogyhatatlanok a jobbnál jobb ötletekből. Az igazságügy reformjának agyrémeivel párhuzamosan a legfőbb döntéshozók elszabadult gépszíjként újabb célpontokat találtak, ez alkalommal a közigazgatás megregulázását látva halaszthatatlanul megoldandó kérdésnek. És tervezik ezt egy olyan – a Dacian Cioloș vezette egykori kormánytól örökölt – törvénykönyv elfogadásával, amelynek számos előírása lábbal tiporja a szubszidiaritásra alapuló helyi önrendelkezés elvét, fityiszt mutatva a pár éve még pont a szociáldemokraták által hangoztatott, Liviu Dragnea pártelnök által nemrégiben újból felemlegetett decentralizációnak.

Hogy a szociáldemokrata pártvezérnek miért oly sürgős ennek a monstrumnak a felélesztése? A válasz valószínűleg abban rejlik, hogy a kódex elfogadásával megnyílhat számára az út a kormányfői szék irányába (hatályon kívül kerülne a büntetett előélet miatti tiltás). Emellett az új szabályozás egyértelműen a hőn áhított helyi politikai kontrollt is magával hozná a kormánykoalíció számára, egyebek mellett a kormánybiztosok hatalmának – nem mellékesen, nagyjából alkotmányellenes – jelentős kiterjesztésével, illetve az önkormányzati vezetők elmozdíthatóságának megkönnyítésével. A célok tehát a lehető legtisztább formájukban politikaiak, és amint az éppen regnáló hatalomtól megszokhattuk, a közép- és hosszú távú következmények – így például az önkormányzati tevékenység megbénulása és részleges kiüresedése – a legkevésbé sem zavarják őket. Elvégre – amint azt a kódextervezet elvi szinten is megállapítja – az országos érdek felülírja a helyit. Elviekben ez még igaz is lehetne, ez esetben viszont inkább eltiprásról beszélhetünk.

Az RMDSZ első reakciói ugyanakkor önmagukban értékelendők. Az igazságügyi törvénycsomagokkal ellentétben, most a kemény bírálatot választották. Másként nem is igazán tehettek, hiszen az új szabályok legnagyobb vesztesei pontosan a magyarok vezette önkormányzatok lehetnek, amelyek már most vesztésre állnak a prefektusokkal folytatott harcban. Elszomorító viszont, hogy kizárólag részükről érkezett kritika erre a zavaros, helyenként már nevetséges szabályokat tartalmazó, összefércelt törvénykönyvre, és könnyen megtörténhet, hogy ez így is marad. Beszédes ugyanis, hogy például a prefektusok jogkörének növelése egyetlen román politikusnak sem tűnt furcsának, amint a jegyzői jogkör túlzott kiterjesztése sem.