Sportszerű jellegét ugyanakkor ennek az egyébként egy jogállamban teljesen természetes lehetőségnek 2018 Romániájában a rendszeressége adja. A választott és kinevezett országirányítók ugyanis közönséges használati tárgyként lebegtetik meg az alkotmányossági kifogást, valahányszor nem tetszik az, amit politikai ellenfelük vagy netán valamely, a hatalmi ágak szétválasztásának elve mentén létező intézmény tesz. Ha éppen nem az ellenzék szaladgál a taláros testülethez (mondjuk, esetükben ez általában az utolsó szalmaszál szokott lenni, amibe még kapaszkodhatnak), akkor a miniszter panaszolja be az államfőt (Laura Codruța Kövesi menesztésének elutasítása miatt például), esetleg Klaus Iohannis fricskáz egyet a kormányoldalon az alkotmánybírák megkeresésével, jogszabály-kihirdetés helyett, de bőven találni még más példákat. A leggyönyörűbb ebben az egészben ugyanakkor az a helyzet, amikor egy ilyen óvás esetén kiderül, hogy ejnye-bejnye igaza van a panaszkodónak, ráadásul a testület erről egyszer már leszögezte: vissza az agarakkal, alkotmányellenes az előírás, szabályozás, lépés, intézkedés, döntés, vagy neveznénk akárhogy.

Hogy jogszabályalkotási szempontból mennyire hasznos egy törvénykezdeményezés, vagy a kormány valamely döntésének akár sorozatos sétáltatása a taláros testület és a kibocsátó intézmény között, vitatható. Esetenként nem árt, ha egy meredeknek ígérkező szabályzást, módosítást kissé még jegelnek a gyors hatályba léptetés előtt, esetleg az alapjogokhoz vagy más hasonló hangzatos apróságokhoz igazítják, amint az sem, ha egy jogszabály nem szabadul el úgy, hogy utólag kelljen majd hatálytalanítani, ezzel messze több kárt okozva. Az viszont már kevésbé értékelendő, hogy egy ilyen fontos, egészségesen működő országban elviekben csak nagyon indokolt és nagy horderejű döntések felülvizsgálatánál alkalmazandó jogi eszközt lerángassanak a napi politikai csatározások szintjére, és ezáltal az egész testület presztízsét is meghurcolják.

Emellett a kezdetben említett új sportág azon túl, hogy valahol nevetséges, további két, igen szomorú tényt is felszínre hozott. Egyik a romániai jogalkotás általánosan siralmas állapota, hiszen ha megfigyeljük az alkotmánybírósági döntéseket, a normakontrollra előterjesztett jelentősebb jogszabályok esetében elsöprően nagyobb számban találunk olyanokat, amelyek ha nem is teljes egészében, de részben  alaptörvénybe ütközőek. Magyarán mind a kormánynak, mind a parlamentnek sikerül újból és újból felmutatni azt a bravúrt, hogy a sokszor igen hosszan és alaposan (különbizottságokkal is, ha kell) összerakott, kalandosan elfogadott törvények, rendeletek, határozatok alkotmányossági szempontból sántítanak. A második tény még ennél is lehangolóbb: jelen állás szerint az egész központi döntéshozatal egyetlen megbízható szerve kétségkívül a taláros testület (persze ők sem tévedhetetlenek). Ezek alapján akár meg is gondolhatnák: nem lenne egészségesebb az ország szempontjából, ha az egész döntéshozatalt rájuk bíznánk, elvégre legalább az alapvető kérdésekben nem követnének el szarvashibákat, a honatyák és a kormány tagjai pedig csak kisebb irományokban fejtsék ki elképzeléseiket, a jegyzetekből pedig majd az alkotmánybírák használhatót gyúrnak. Ez természetesen vicc, de amint a mondás is tartja, mindeniknek fele igaz.