Az Illyefalva községhez tartozó Sepsiszentkirály kultúrotthonában tartották Kovászna Megye Tanácsának soros ülését tegnap. Az ülés kihelyezésének apropójául az szolgált, hogy a megyei önkormányzat saját alapjából 300 ezer lejes támogatást nyújtott a házigazda községnek az illyefalvi Olt-híd újjáépítéséhez való hozzájárulásként.
A házigazda Fodor Imre polgármester köszöntőjében említette, amikor az ülésen való részvételt népszerűsítették a faluban, valaki megkérdezte, miféle ünnep lesz, s folytatta, valóban ünnep ez a nap községük számára.
Tamás Sándor tanácselnök ismertette a Dobolló, Uzon, Réty, Illyefalva, Kökös községet magában foglaló DURIK kistérségben történt fejlesztéseket és jövőbeni terveket.
Jelezte, a helyi önkormányzat egymillió euró értékű pályázatot nyert a 34 méter hosszú Olt-híd teljes újjáépítésére, ehhez járul hozzá a megyeháza 300 ezer lejjel.
Azt is elmondta, hogy az Illyefalvát az Olt-hídon át a 12-es országúttal összekötő községi út karbantartását és téli hóeltakarítását átvállalja majd a megyei önkormányzat.
Az ülés végén szót adtak a helybelieknek. Közülük Bong Vilmos szorgalmazta, hogy a betonnal és aszfalttal történő építkezés mellett merjenek a hagyományőrzésre is áldozni, és használják a macskakövet, fát. Tamás Sándor közölte, általánosságban egyetért, ám a helyi építkezések az övezeti urbanisztikai tervektől és a helyi közigazgatástól függenek. Fodor Imre jelezte, érti, miről van szó, a sepsiszentkirályi Felszeg utcájáról, amelyet vétek lenne leaszfaltozni, hiszen a nemrég felújított Kőhíddal együtt ez a falurész hangulatos, a település gyöngyszeme.
Az ülésen tudomásul vették Szarvadi-Téglás Loránd elfoglaltságára hivatkozó lemondását tanácstagi mandátumáról, helyét az RMDSZ-frakcióban Tóth Zoltán foglalta el. Az új tanácstag, aki korábban még betöltötte e tisztséget, letette a hivatali esküt.