Muravidéki és háromszéki fotósok villantanak szülőföldjük értékeire közös kiállításukon, amely a Székely Nemzeti Múzeum kertjében nyílt meg péntek délután. A vándorkiállítás egy hétig marad a múzeumkertben, majd több szlovéniai és székelyföldi helyszínen is bemutatják.
A Művészeti karaván – Muravidék és Háromszék a fotóművészet tükrében két kulturális intézmény összefogásával született meg, az alkotók térségenként huszonöt-huszonöt képet állítottak ki, a fotók a régiók sajátos értékeit mutatják. Imreh Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója köszöntőjében kiemelte, mind a két térség, Muravidék és Háromszék is magyar végvár, s azt is megjegyezte, a szerzőktől művészi értékű fotókat, nem csupán dokumentumfotókat kértek, illetve a közös tárlatot több háromszéki és muravidéki helyszínen is bemutatják majd.
Kepe Kocon Lili, a lendvai Magyar Nemzeti Művelődési Intézet vezetője elmondta, nagyon kis lendvai közösséget képviselnek, a muravidéki magyarok mintegy hétezer főt számlálnak (később megjegyezte, ez a legutóbbi népszámlálás eredménye, hivatalosan ennyien vallották magukat magyarnak, ám valójában mintegy tizennégyezer fősre becsülik a magyar közösséget).
„Erősek vagyunk, mint a bors, a végvárakon őrizzük a magyar kultúrát” – tette hozzá. „Nekünk, egy kis közösségnek nagy élmény, ha kapaszkodni tudunk a nagyobb testvérbe” – jegyezte meg.
A fotósok nevében Graj Borut szólt, elmondva, lendvai fotó-videó klubjuk húsz tagot számlál, mindannyian hobbifotósok. Képeik azt tükrözik, ahogy ők látják a Muravidéket és környékét, minden alkotójuk bemutatkozik a tárlaton.
Érdeklődésünkre Kepe Kocon Lili azt is elmesélte, kisebbségi jogok tekintetében nem panaszkodhatnak, Szlovéniában azok talán még magasabb szinten biztosítottak, mint ami az Európai Uniót jellemzi, ám ez nem mindig jelent előnyt számukra. Ha nem kell valamiért küzdeni, elkényelmesedünk, magyarázta. Mivel kevesen vannak, iskoláik kétnyelvűek, kizárólag magyar nyelvű tanintézményük nincs és már nem is lesz. Az életszínvonal megvan, de a magyarsághoz való lelkierő kevesebb, a megmaradás sokkal nehezebb, nagyon sok minden nem valósítható meg egy ilyen kis közösségben – magyarázta az Erdélybe, Székelyföldre rendszeresen visszajáró Kepe Kocon Lili.