A háromszéki labdarúgás-kedvelők nagy érdeklődéssel várják a ma esti élvonalbeli mérkőzést, hiszen ezúttal is minden jegy elkelt, így a Sepsi OSK a playout 8. fordulójában telt ház előtt léphet pályára. Az alsóházi rájátszásban veretlen piros-fehérek ma 18 órától a Concordia Chiajna csapatát fogadják a sepsiszentgyörgyi stadionban.
A Sepsi OSK és a Concordia ebben az idényben már háromszor találkozott egymással: szeptemberben az Ilfov megyei csapat 2–1 arányban nyert, februárban és márciusban döntetlent játszottak (1–1). Az előző fordulóban az Eugen Neagoe irányította gárda hazai környezetben 2–0-ra diadalmaskodott a Dinamo ellen, míg a sárga-zöld mezesek a Temesvári Poli vendégeként 1–0-ra kikaptak. A playoutban a szentgyörgyi csapat az egyedüli veretlen, hiszen három győzelem és négy döntetlen a mérlege, míg a Ionuţ Badea edzette alakulat mindössze egyszer győzött, kétszer döntetlent játszott és négyszer kikapott. A csapatok a szezonban negyedszer találkoznak egymással, a mérkőzést pedig a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1, a Look TV, a Marosvásárhelyi Rádió és a Kolozsvári Rádió élőben közvetíti.
„A rájátszás felénél tartunk, az első hét mérkőzést lejátszottuk, és hétfőn a playout visszavágó-sorozatát is elkezdjük. Jelenleg jó helyzetben vagyunk, de a rangsorban előrébb is lehetnénk, főleg, ha az elvesztett pontokra gondolok. A labdarúgók megérdemlik a dicséretet mindazért, amit eddig véghezvittek, de ez még nem elég, nem akarunk megállni. Az edzéseken motiváltak, tudatosan készülnek az előttük álló mérkőzésekre, és nem szabad elfelejteni, hogy a múlt héten nagyon fontos győzelmet arattunk. Hétfőn még nehezebb mérkőzés vár ránk, mint amiben részünk volt a Dinamo ellen, mert a Chiajna nincs kedvező helyzetben. A keretét tapasztalt játékosok alkotják, közülük páran még a nemzeti csapatban is szerepeltek, ezért komolyan kell vennünk, mert számunkra is nagyon fontos ez a meccs. Eddig veretlenek vagyunk, továbbá szeretnénk, ha begyűjthetnénk a három pontot a Concordia ellen, a szurkolók megérdemlik, hogy győzzünk” – fogalmazott Eugen Neagoe vezetőedző, aki azt is elmondta, hogy sárga lapos eltiltás miatt Fülöp István nem játszik, illetve Ousmane Viera játéka is kérdéses, hiszen sérüléssel bajlódik.
Alejandro Rodríguez Gorrin szerint az, hogy veretlenek, annak köszönhető, hogy képesek igazi csapatként játszani.
A spanyol játékos úgy véli, a szurkolók lenyűgözőek, és örömmel látja, a mérkőzéseket megelőző napokban a szurkolók hosszú sorokban várnak arra, hogy jegyet vehessenek, állítása szerint egyszerűen fantasztikus a szentgyörgyi közönség előtt játszani.
A 24 éves középpályás jól érzi magát Sepsiszentgyörgyön, elmondása szerint mindenki barátságos, viszont néha meg kell küzdeniük a rájuk nehezedő nyomással, hiszen az élvonalban maradásért küzdenek.
További eredmények: * playoff: FC Viitorul–Astra Giurgiu 1–1 (gólszerzők: Drăguş 76., illetve Abang 3.), Kolozsvári CFR–Craiova 1–0 (gólszerző: Camora 76.), Jászvásári Poli–FCSB 1–0 (gólszerző: Cristea 89.) * playout: Temesvári Poli–FC Voluntari 2–3 (gólszerzők: Artean 60. – tizenegyesből, M. Roman 75., illetve D. Benzar 7., Marinescu 44. – tizenegyesből, Bălan 65.), Bukaresti Juventus–FC Botoșani 0–3 (gólszerzők: Golofca 5., M. Roman 20., Axente 31.), Medgyesi Gázmetán–Dinamo 2–3 (gsz.: Rondon 32., 38., illetve Hanca 26., 45 + 3 – tizenegyesből, Popa 72.).