Szijjártó: Megvédjük a kárpátaljai magyarokat

2018. május 8., kedd, Világfigyelő

Hazugsághadjáratot folytat Magyarország ellen az ukrán állami propaganda – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap sajtótájékoztatón Budapesten.

Aljas és szemenszedett hazugság, hogy amikor Magyarország védi a kárpátaljai magyarokat, akkor Oroszország elvárásai alapján jár el – mondta a politikus, majd hozzátette: Magyarország megvédi azt a 150 ezer magyar embert, akik Kárpátalján élnek, „de ehhez nekünk nem kellenek harmadik felek és iránymutatások”. Szijjártó Péter hangsúlyozta: miközben az ukránok azt sugalmazzák a nemzetközi közvélemény számára hazug módon, hogy Magyarország kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos politikáját egy harmadik fél determinálja, Kárpátaljáról besorozott magyarok is harcoltak, illetve harcolnak Ukrajna területi integritása érdekében Ukrajna keleti felében.
Szijjártó az elmúlt időszak eseményeivel kapcsolatban kifejtette: az ukrán elnök olyan törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amely elvenné az ukrán állampolgárságot azoktól, akik magyar állampolgársággal is rendelkeznek. Ez nemcsak az uniós értékekkel, szokásokkal megy szembe, de nemzetközi jogot is sért – tette hozzá. Ezek után a nemzetközi színtéren azt a hazugságot terjeszteni, hogy Magyarország politikáját egy harmadik fél befolyásolja, „aljas és elfogadhatatlan” – közölte.
Szijjártó Péter jelezte: az elmúlt időszakban számos törvényalkotási és félelemkeltő akciót hajtott végre Ukrajna a kárpátaljai magyarokkal szemben, szabadjára engedte a nacionalista indulatokat és pártokat, és újabb szankciókkal fenyegeti az ottani magyarságot. Magyarország világossá tette, akkor tér vissza Ukrajna integrációs törekvéseinek támogatásához, ha garantálják, hogy az elvett jogokat visszaadják, a már meglévőket pedig nem sértik – mondta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2018-05-08: Világfigyelő - :

Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására

Áder János köztársasági elnök tegnap a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz–KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
2018-05-08: Világfigyelő - :

Letette elnöki esküjét Putyin

Oroszországnak áttörésre van szüksége az élet minden területén – hangsúlyozta elnöki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin tegnap a moszkvai Kremlben. Elmondta: kötelességének és élete értelmének tartja, hogy mindent megtegyen Oroszország jövője érdekében. Az országnak az elnök szerint korszerűnek és dinamikusnak kell lennie, lépést kell tartania a globális változásokkal, és nyitottnak kell maradnia a párbeszédre.