Kilépett az LMP-ből Schiffer András pártalapító, egykori társelnök. Közösségi oldalán tegnap azt írta, az utolsó csepp a pohárban Szabó Szabolcs (Együtt) csatlakozása volt az LMP parlamenti frakciójához.
A politikus két évvel ezelőtt vonult vissza a párt vezetéséből és adta vissza parlamenti mandátumát, párttagságát azonban mostanáig fenntartotta. Mint közölte, akkor úgy látta, másfajta közéleti szerepvállalása jótékony harmóniában lesz az LMP politikájával, de – fogalmazott – nem így alakult. Ez számára múlt szeptemberben, a „werberi stratégia élesítésénél vált nagyon világossá”. Miután pártja Ron Werber kampánystratégával kezdett dolgozni, fokozatosan vonult ki a párt belső életéből.