Véget ért a Sepsi OSK hét mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata, miután hétfő este egy védelmi hibáktól tarkított találkozón 2–0 arányban kikapott a szintén a kiesés elkerüléséért küzdő Concordia Chiajna csapatától a sepsiszentgyörgyi stadionban az alsóházi rájátszás 8. fordulójában.
A mérkőzés kezdete előtt eleredt az eső, viszont a közönséget a csapadék sem tántorította vissza, a stadion pedig a Székely Légió biztatásától volt hangos. A piros-fehér mezesek ezúttal nem tudtak felnőni a szurkolók szintjére, és idénybeli negyedik Concordia Chiajna elleni mérkőzésüket sem tudták megnyerni, két döntetlen mellett a második vereségüket szenvedték el az Ilfov megyei együttestől.
A házigazdák megilletődötten kezdték a találkozót, a pontatlan passzok megnehezítették a néha tanácstalan támadójátékot, így az ellentámadásra építő vendégek ezt kihasználva többször is veszélyeztettek. A 3. percben Paul Batin kapott hosszú passzt, majd egyéni akciója után néhány méterről vette célba Niczuly Roland kapuját, a labda pedig a hazaiak szerencséjére elszállt a keresztléc felett. A folytatásban Andrei Marc fejes kerülte el néhány centivel a felső lécet, majd Thaer Bawab lövését védte magabiztosan Niczuly.
Az összeszedettebben játszó Chiajna a 28. percben kihasználta Jure Obšivač hatalmas védelmi hibáját, végül pedig Batin passzát a középen érkező Marian Cristescu gurította a hálóba (0–1).
A szentgyörgyiek védelme a szünet előtti percekben sem állt a helyzet magaslatán, hiszen egy újabb hibát kihasználva Batin akár megduplázhatta volna csapata előnyét, viszont Niczuly bravúrral hárított. A hazaiak csak a 44. percben jegyezhették fel az első kapura lövésüket, Benjamin Kuku szöglet utáni fejese a bal kapufára pattant, majd Marko Simonovski fejes próbálkozását védte Alessandro Caparco.
A második félidőben a csereként pályára lépő Filipe Oliveira beadásaival veszélyesebbé vált az Eugen Neagoe irányította gárda támadójátéka, a 63. percben a portugál beadását a szintén csereként beálló Hadnagy Attila vágta a hálóba, viszont a partjelző szerint Oliveira az alapvonalon túlról adta a gólpasszt, így Ovidiu Haţegan érvénytelenítette a találatot. A Sepsi OSK a mezőnyfölényét továbbra sem tudta gólra váltani, viszont a 66. percben a védők mögül jó ütemben kilépő Batin kapott ladbát Bawabtól, majd Niczuly mellett a kapuba pöckölt (0–2). A folytatásban a házigazda az egyenlítésért küzdött, viszont a vendég csapat nem követett el védelmi hibákat, így három ponttal távozott Sepsiszentgyörgyről.
Ezzel a vereséggel megszakadt a Sepsi OSK 7, Eugen Neagoe 21 mérkőzés óta tartó veretlensége. A tréner az előző szezonban a Jászvásári Poli élén 14, idén a háromszéki együttessel 7 találkozón nem talált legyőzőre.
Mestermérleg
Eugen Neagoe: „A részünkről egyáltalán nem volt egy sikeres mérkőzés, gyengén játszottunk, talán ez volt az eddigi legrosszabb mérkőzésünk február óta. Abban a pillanatban, amikor nem találsz az ellenfél kapujába, és ezen a szinten ilyen óriási hibákat vétesz, odaadod az ellenfélnek a labdát, hogy könnyedén gólt szerezzen, akkor nagyon nehéz pozitív eredményt elérni. Úgy értesültem, hogy Hadnagy gólja érvényes kellett volna legyen, mert a labda a beadás előtt nem hagyta el a játékteret, vagyis egy hiba miatt nem kaptunk meg egy jogos találatot. 1–1-nél talán másképp alakul a mérkőzés, esetleg megfordíthattunk volna, és a három pontot is begyűjtjük, de a partjelző hibázott, és nem tudjuk visszafordítani a történteket.
Az egyetlen meccsünk volt a playoutban, amikor nem sikerült gólt szereznünk, és amikor a gólszerzés elmarad, értelemszerűen nem tudunk nyerni.”
Ionuț Badea: „Számunkra fontos mérkőzés volt, főleg annak fényében, hogy korábban vereséget szenvedtünk Temesvár ellen, viszont az elmúlt hétvégén nagyon jól dolgoztunk edzéseken, egy jól felépített stratégiát követtünk. A Sepsi OSK kiváló győzelmi sorozatot tudhat magáénak, nagyszerű és tapasztalt edzőjük van, aki tudja, hogyan kell védelemben elhelyezni egy csapatot. Azzal a taktikával léptünk pályára, hogy nem adtunk lehetőséget ellenfelünknek, ez pedig sikerült is. Örülök az eredménynek és a mutatott játéknak, viszont számunkra még hat létfontosságú mérkőzés van, ez csak egy lépés volt az élvonalban maradás felé.”
Labdarúgó I. liga, alsóházi rájátszás, 8. forduló: Sepsi OSK–Concordia Chiajna 0–2 (0–1).
Sepsiszentgyörgy, MSC Stadion, mintegy 4500 néző. Vezette: Ovidiu Haţegan. Sepsi OSK: Niczuly–Dalmau, Obšivač (Oliveira, 46.), Dima, Sato–Ghinga, Petrovic–Tandia, Gorrin, Kuku (Hadnagy, 58.)–Simonovski. Vezetőedző: Eugen Neagoe. Chiajna: Caparco–Fota, Albu, Marc, Bărboianu–Bucşa, Deaconu (Babic, 65.)–Cristescu, Bumba (Grădinaru, 77.), Bawab–Batin (Pena, 84.). Vezetőedző: Ionuţ Badea. Gólszerzők: Cristescu (28.), Batin (66.). Sárga lap: Bumba (21.), Fota (64.), Batin (67.), Babic (78.), Caparco (89.).
A rangsor:
1. Dinamo 6 0 2 16–9 38
2. Botoşani 3 3 2 8–5 32
3. Voluntari 3 1 4 10–12 24
4. Sepsi OSK 3 4 1 13–10 23
5. Chiajna 2 2 4 7–9 22
6. Medgyes 4 1 3 13–12 21
7. Temesvár 1 2 5 6–10 19
8. Juventus 3 1 4 5–11 16
A 9. forduló (május 11–14.): * playoff: FC Viitorul–Jászvásári Poli, Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR, Craiova–FCSB * playout: Temesvári Poli–Bukaresti Juventus, FC Voluntari–Sepsi OSK, Dinamo–FC Botoșani, Concordia Chiajna–Medgyesi Gázmetán.