Május 5-én a Lille melletti Loos adott otthont a kovásznai Mezei Gabriella és a francia Licia Boudersa nemzetközi pehelysúlyú mérkőzésének. A Gaston Gaby sportteremben rendezett hatmenetes összecsapást pontozással a 25 éves házigazda nyerte meg.
A kovásznai ökölvívó idén már harmadszor lépett szorítóba, így a nagy-britanniai és a svájci kiszállás után Franciaországban is próbára tehette magát, ahol nem a saját súlycsoportjában, hanem pehelysúlyban harcolt. A Székely Kobrák sportolója súlyban és magasságban is elmaradt francia ellenfelétől, viszont kiváló taktikával nehéz mérkőzésre kényszerítette a francia bokszolót.
A hétvégi győzelmével Boudersa a pehelysúlyú világranglista 16. helyére lépett, míg Mezei harmatsúlyban az 58. pozíciót foglalja el. A francia ökölvívó három éve lépett először szorítóba profi mérkőzésen, mérlege tizenkét győzelem, egy vereség és két döntetlen. Mezei szintén három éve bokszol, azóta 25 meccsen harcolt, ezekből kilencet megnyert, tizenháromszor kikapott és háromszor döntetlennel zárt.
„A francia lány három kilogrammal volt nehezebb, és magassága is mellette szólt, de mindezek ellenére szoros mérkőzést vívott Gabriellával. Nekünk még az is hátrányt jelentett, hogy szombaton reggel érkeztünk Franciaországba, és egyből mérlegelésre kellett mennünk, így a meccs előtt mindössze néhány óránk volt pihenni. Boudersa erőfölényben támadott, ő irányította a mérkőzést, viszont Mezei nagyszerűen kivédte az ütéseket, teljes mértékben állta a sarat, és volt ereje visszatámadni is. Azt gondolom, jó taktikát választottunk, amivel elkerültük a kiütést, pedig ők határozottan arra mentek. Köszönjük a Zhang család, a Elcho autóalkatrész, Diószegi Tibor és a Romill Kft. támogatását, hálásak vagyunk a segítségért” – nyilatkozta lapunknak Pap Ferenc edző.
A 24 éves Mezei márciusban pontozással maradt alul Genfben a bolgár származású, Svájcban élő Pamela Tréand ellen, korábban pedig februárban egy manchesteri bokszgála előmérkőzései között lépett szorítóba a brit Belinda Skinner ellen, ahol négy menet után pontozással győzött. (miska)