Május 5-én és 6-án a bukaresti Infinity Sport Arena Squash Klubban szervezték az országos fallabda-csapatbajnokságot. Ez az egyetlen olyan jellegű verseny, ahol a játékosok nem egyénileg teszik próbára magukat, hanem csapatban képviselik klubjukat.
A sportolók két kategóriában nevezhettek: A- és B-osztályban. Az A-osztályos csapatokban három férfi és egy nő játékos szerepelhetett, továbbá csereként bevethető volt két férfi és egy nő, ezzel ellentétben a B-osztályos együttesekben három férfi fallabdázó játszhatott, de két férficsere is ütőt ragadhatott. Mindkét osztályban a játékosokat az országos ranglista szerint elsőnek, másodiknak, harmadiknak és negyediknek sorolták be, és a csapatokban az azonos szintű squashozók egymás ellen játszottak. A csapatversenyben minden pont és minden játszma számított, ugyanis döntetlen esetén a szettkülönbséget vették figyelembe, majd a pontkülönbség volt a mérvadó.
Az országos megmérettetésen öt klub – a kolozsvári Pro Squash, a konstancai West Side, a călărași-i Remat, a bukaresti Infinity és a sepsiszentgyörgyi Kovászna Squash SKE – vett részt. Az A-osztályban öt, a B-osztályban pedig hat csapat tette próbára magát. A megyeszékhelyi klub két csapattal nevezett a viadalra, a Bara Hunor, Florin Negruțiu, Nicolae Hărșan és Szabó Nikole négyes az A-osztályban a negyedik helyen végzett, míg a Farkas Ambrus Mihai, Fejér Róbert, Pohl Zoltán és Adrian Simtea kvartett a B-osztályban a hatodik helyen zárt. A versenyen való részvételt Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Communitas Alapítvány támogatta. (miska)