Minden bizonnyal kell ehhez az is, hogy a demokrácia intézményét komolyan vegyék a választók, és ne 40 százalékos részvétel mellett válasszák meg vezetőiket, mint itt, Romániában, hanem 70 százalékhoz közelítsen az urnákhoz járulók aránya. Szükséges az is, hogy az országgyűlés ne spekulánsok, köztörvényes bűnözők, felelősségre vonás és börtön elől menekülők felduzzasztott létszámú gyülekezete legyen, ahová egyszer bekerülve, mindenféle szégyenérzet nélkül lehet pártot váltani, funkcióért a hatalomhoz dörgölőzni. Hanem egy olyan szűk, 199 fős testület, amelynek tagjai – pártállástól függetlenül – választóik képviseletét komolyan veszik, az általuk vallott értékekért, ideológiáért következetesen kiállnak: a Bukarestben megszokottnak számító „átülések”, pártváltások a magyar parlamenti életben jobbára ismeretlenek.
Az sem árt persze, ha az országgyűlés elnöke olyan köztiszteletben álló személyiség, akiről politikai ellenfelei, illetve a kormányoldal bírálói is alig tudnak rosszat mondani, mint a Fidesz lelkiismeretének tartott Kövér László. Csak az összehasonlítás kedvéért: nálunk a képviselőház elnöke az a Liviu Dragnea, akit választási csalásért jogerősen elítéltek.
Aztán ott a kormányfői beszéd. Orbán Viktor kormánya választási ciklusokon túlmutató vízióját mutatta be Magyarországról, a kelet-közép-európai térségben szükséges együttműködésről, az egész kontinens jövőjéről. Nálunk, a hat hónapos miniszterelnökségek országában szinte a kormányfő nevét is fölösleges megjegyezni, nemhogy a hangzatos, újra és újra felmelegített, soha be nem váltott ígéretekből, üres frázisok pufogtatásából álló beszédre figyelni, amely után a sajtó a bőség zavarával küszködve azt sem tudja, mihez kapjon: a nyelvhelyességi hibákon csámcsogjon-e inkább, avagy az elhangzottak tartalmi részét vesézze ki.
És a kormánytagok névsora. Nálunk 27 miniszter, felduzzasztott apparátus, elvégre kiterjedt a klientúra, minél többen jussanak zsíros állami funkcióhoz. Magyarországon karcsú, hatékony, harmad ekkora struktúra, 8+2 minisztériummal. Minálunk a kormánytagok névsorának közzététele után az ellenzéki médiából csak úgy folyik, hogy melyik új miniszterhez milyen botrány köthető – többnyire korrupciós ügyek, de vannak még plagizálók, állammal üzletelők stb. –, általában csak az önéletrajzok szakmai felkészültséget és tapasztalatot igazoló része hiányos. Magyarországon ezzel szemben a kormányközeli hangvétellel aligha vádolható hvg.hu is alig tudott pár kifogásolható epizódot összegyűjteni az új miniszterekről, ezek is inkább világnézeti, ideológiai indíttatású megjegyzések, semmint komolyan vehető, szakmai felkészültséget vagy erkölcsi tartást, feddhetetlenséget érintő bírálatok.
Mindez csak néhány első ránézésre szembetűnő különbség a romániai és magyarországi kormányalakítások folyamatában. De így is beszédes…