Volt, hol nem volt,
volt egyszer egy dali
Ali.
Nem volt fancsali
képe,
szeme sem kancsali,
egész-fiú
volt Ali:
ép a keze meg az esze,
ép a lába
(ezzel járt az iskolába),
nem volt csonka,
bonka,
púpos,
sánta,
tetőtől a talpáig
– a tyúkszeme nem számít! –
dali
volt Ali.
Na hát, ha ilyen dali,
derék volt ez az Ali,
vedd elő a ceruzád;
rajzoljuk le Alikát.
Előbb rajzolj egy kalapot,
a kalapnak kék alapot.
Hogyha kész a kalapod,
rajzolj köré szalagot.
A kalapba fess fejet –
fej legyen ám, ne kobak,
lehet kerek, mint az alma,
ámde benne: gondolat.
Rajzolj szemet – tágra nyitva,
csak, ha alszik legyen csukva,
legyen csupa
kukucska.
Szénnel – vond meg szemöldökét,
fess orrot is, picit piszét –
ám ez az orr olyan orr,
nem csupán akkor
szagol,
ha kész a
tészta –
s hogyha kicsi, ici-pici,
nem azért, mert a gazdája
mindenbe tán beleüti.
Rajzolj nyakat,
de ne nyakast,
hiszen Ali
bármily dali,
sose makacs.
Fössél hasat,
de ne hasast,
hiszen Ali,
bármily dali,
sose eszik
addig,
amíg
kihasad.
Rajzolj két kezet
tíz ujjal,
két lábat is
tíz lábujjal,
fess nadrágot Alira,
húzz a lábára cipőt is,
meglásd milyen dalia,
felülhet a trolira, –
máris mehet moziba.
Ilyen legény legyen Ali,
ne kancsali, se fancsali,
tetőtől talpig dali.
Ma még gyermek, ám jövőre
meglett ember lesz belőle.
