Eltűnhetnek a távközlési műholdak

2008. július 23., szerda, Magazin

Öt-tíz éven belül eltűnhet az Európa és az Egyesült Államok felett keringő távközlési műholdak nagy része, az optikai szálak terjedésével ugyanis nem lesz rájuk szükség ― mondta Wolf von Reden, a német Fraunhofer Intézet stratégiai igazgatója az MTI-nek Berlinben.

Ha az optikai kábeleknek meglesz a megfelelő kapacitásuk, hogy a jelenleginél még több adatot továbbítsanak, nem lesz szükség a távközlési műholdak nagy részére. A mesterséges holdak egy kis része azonban továbbra is megmarad a kevésbé fejlett vidékek miatt ― mondta Európa egyik vezető távközlési kutatóintézetének stratégiai igazgatója a távirati irodának.

Az optikai szálakon a műholdakhoz ké­pest sokoldalúbb műveleteket lehet végrehajtani, sokkal több szolgáltatást lehet nyújtani, hiszen már ma is nagyobb a kapacitásuk, mint a mesterséges holdaké. Ráadásul az optikai szálat könnyebb is eljuttatni a lakásokba ― tette hozzá. A műholdak kiváltása mellett szól egyebek mellett az is, hogy azok kiöregedése után megsemmisítésük közben komoly károkat okozhatnak a földre hulló darabok ― mutatott rá Wolf von Reden.

Az optikai hálózatok terjedésének akadálya lehet, hogy kiépítésük sokba kerül, különösen a tenger alatti vezetékeké. A fejlesztéshez épp ezért kormányzati támogatásra is szükség van. Ha az állam részt vállal az út- vagy közműépítésben, az optikai hálózatok fejlesztését is támogatnia kellene pénzügyileg ― mondta a szakember. Az optikai hálózat fejlődésével öt-tíz éven belül megjelenhet az új generációs internet, új alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal ― tette hozzá.

A Fraunhofer Intézet 2007-es jelentése már rámutatott arra, hogy amíg az adatátvitelben ,,tegnap" még az egy másodperc alatt átvihető megabitek számáról volt szó, napjainkban már gigákról beszélünk, a nagyon közeli jövőben pedig tera-, sőt, pentabitek vándorolnak a kábelekben. Az új generációs internet a jelenleginél is interaktívabb lesz, egyebek mellett a növekvő felhasználói tartalmak miatt. Ennek a tartalomnak az eljuttatásához azonban technikai fejlesztésekre, így például több optikai hálózatra van szükség ― mutat rá az intézet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-07-23: Magazin - x:

Tilos a reklám

Az iráni hatóságok megtiltották a sport- és mozisztároknak, hogy reklámokon szerepeljenek: a hivatalos indoklás szerint a hírességeknek nem a fogyasztási kultúrát kell szolgálniuk.
2008-07-23: Magazin - x:

A katonai robotok veszélyei

Jól felszerelt minirobot bemutatón
Az egyre önállóbb működésre képes robotok fokozódó alkalmazása a fegyveres konfliktusokban jogsértések forrásává válhat, és előbb-utóbb oda fog vezetni, hogy ezek az eszközök terroristacsoportok kezébe kerülnek — figyelmeztetett Noel Sharkey brit robotikai szakértő a francia AFP hírügynökségnek adott interjúban.