Akik éltük mindennapjait, elégedetlenek voltunk a szocializmussal, pedig milyen hatalmas sikereket arattunk, amikor a kapitalizmus a szakadék szélén állt, s mi a szocializmus napfényes útján gyalogolhattunk a kommunizmus felé. Aztán a ’89-es forradalomkor és utána azt hittük, hogy most nálunk is beköszönt a tejjel-mézzel folyó kapitalizmus. Most már sokan mondják, hogy anyám, én nem ilyen… kapitalizmust akartam. Mert tudtuk, hogy a kapitalizmusban kizsákmányolják ugyan a munkavállalót, de sokkal nagyobb bérekért, mint mifelénk, abban reménykedvén, hogy ez honunkban is úgy lesz.
Juncker úrnak és vele együtt a boldogabb Nyugatnak könnyű Marxot ünnepelnie, mert őseik nem részesültek eszméi áldásaiból. Arra is számíthatunk, hogy nemsokára Lenint is világraszólóan fogják ünnepelni, mert ő olyan rövid ideig élt, hogy legfennebb ötleteit használhatta fegyverként utódja, Sztálin honfitársai elpusztításában. Sztálinról is illene méltóképpen megemlékezni, hisz a Szovjetunió vezéreként legyőzte Hitlert, amiért aztán a Marx-ünneplők elődei hálából odaadtak neki néhány országot itt, Kelet- és Kelet-Közép-Európában, hogy (nyelvükön szólva) az emberek milliói élvezhessék a marxizmus ideológiájának életbeültetését.
Sajnos, mi a nagyszerű eszmével úgy jártunk, mint anyós a mérges gombával, amelytől feldobta ugyan a talpát, de veje azt mondta: a gomba jó volt, csak ehetetlen. A kommunizmus eszméje is igen jó volt, csak megvalósíthatatlan. Mert az emberek valahogy olyan rossz természetűek, hogy nem akarnak lemondani a magántulajdonról, amit Marx tatáék egy egész osztállyal együtt fel akartak számolni. Csődöt mondott a „mindenkitől képességei szerinti (munkát várva), mindenkinek szükségletei szerint (osztani a javakból)” elve is.
Marx Engelsszel együtt megjósolta a tőkés rendszer bukását is, remélve, hogy a proletariátus a burzsoáziától elragadja a tőkét. (Nálunk, az új típusú kapitalizmusban az újburzsoá azt ragad el, amit csak elér.) A két zseni álmaiban látni vélte, hogy végül a tulajdonképpeni kommunizmusban megszűnik az állam, a pénz, a piac, a jog, a rendfenntartó szervek. Erre mondják felénk, hogy álom s esős idő.
A nagy évfordulóra Kína egy 5,5 méteres, 2,3 tonna súlyú szobrot ajándékozott Marx szülővárosának, Triernek, és a kínai elnök, Hszi Csin-ping kijelentette, hogy országa továbbra is marxista alapokon álló állam marad. Reménykedjünk, hogy Kína nem tesz meg újabb „nagy ugrást”, mert a régi áldozatainak száma elérte a 45 milliót, és a kínaiak nem visznek véghez még egy kulturális forradalmat, amelynek szintén volt néhány kárvallottja. (Kínában a néhány milliókat jelent!)
Akadnak, akik a kommunizmust az emberiség legpusztítóbb ideológiájának tartják, amely világszerte legalább százmillió áldozatot követelt, de végül nem is olyan nagy szám, ha egy náthának, az 1918–19-es spanyolnak is vala annyi.