Fél évszázadot késett egy Illés-lemez

2018. május 16., szerda, Magazin

Goodbye London címmel bakelitlemeze jelent meg a legendás Illés együttesnek. A korong arra a zenei anyagra épül, amely az eredeti elképzelések szerint 1970-ben jelent volna meg a Szép lányok, ne sírjatok! című film zenéjeként, de a csapatot egy évre letiltották. A mostani,  tizenkét számos korong a 48 évvel ezelőtt tervezett lemez reprodukálása az eredeti elgondolások alapján.

„Ködösek már a részletek, de mielőtt 1970 márciusában Londonba utaztunk egy koncertre, Mészáros Mártával terveztünk egy filmet a közreműködésünkkel, a dalaink is szóltak volna benne. Adtunk egy interjút a BBC magyar nyelvű zenei műsorának, majd hazatértünk után itthon egy évre letiltottak minket” – idézte fel Szörényi Levente, az Illés frontembere, zeneszerzője a budapesti sajtótájékoztatón.

Az interjúban Bródy János, az Illés együttes gitárosa, szövegírója arról beszélt, milyen nevetséges, ha valakinek a hosszú haja miatt esetleg baja eshet; valószínűleg ez lehetett a letiltás oka. Az interjú következményeként a már forgatás alatt lévő forgatókönyvet átírták, az Illés-számokat száműzték belőle, a zenekar egy éven át csak vidéken léphetett fel, dalaikat jó ideig nem játszották a rádióban.

„A most megjelent nagylemez összeállításánál arra kellett választ találnunk, mi lett volna, ha. Voltak számok, amelyek kifejezetten a Szép lányok, ne sírjatok! forgatókönyvéhez készültek, például a Kéglidal, a Júliára várunk vagy a Kati jött. Néhány akkoriban írt dal, köztük a szitárzenét is tartalmazó Appro­ximáció, a Légy egy napra a kedvesem, A legjobb dobos a világon a letiltás után egyfajta rezonanciaként az 1971-es fehér borítós Human Rights lemezünk B oldalára került rá, mások kislemezen láttak napvilágot különböző változatokban” – mondta Bródy János.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2018-05-16: Mi, hol, mikor? - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy a berecki születésű
özvegy TRÉFÁS JÁNOSNÉ
KOSZTÁNDI ILONA
életének 94. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2018. május 17-én, csütörtökön 14 órakor lesz Kézdivásárhelyen a régi református temető ravatalozójától.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Gyászoló szerettei
4305685
2018-05-16: Magazin - :

Emlékeznek a patkányok

Először találtak bizonyítékot arra, hogy képesek múltbéli eseményeket visszaidézni emlékezetükben az állatok. Az Indianai Egyetem (IU) szakértői szerint a felfedezés segítheti az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztését.