A Boldogasszony zarándokvonat Szent Istvánt ábrázoló mozdonyával fut be a sepsiszentgyörgyi állomásra pünkösd szombatján reggel. Felkapaszkodik rá a Csíksomlyóra tartó, vonatos zarándoklatot választó sokaság.
Az utazás másfél órája alatt van idő és alkalom szót váltani a szemben ülőkkel-állókkal, s mi más lenne a téma, mint a csíksomlyói Szűzanya, a zarándoklat, a hit. Ilyenkor könnyebben megnyílnak az emberek, előkerülnek családi képek, s bizalommal osztanak meg olyan dolgokat, amiket máskor szóba sem hoznának.
Robogunk Csíkszereda felé, közben ugyanoda igyekvő zászlós keresztaljákat látunk az ablakból. Vannak, akik már több napja gyalogolnak, énekelnek, imádkoznak, hogy búcsút nyerjenek. Fiatalabbak és idősebbek egyaránt. (Sepsiszentgyörgyről két csoport indult csütörtökön.) Integet egymásnak gyalogos és vonatos, mint régi ismerős. A cél ugyanaz: Csíksomlyó, a kegyhely, hisz a Szűzanya mindig hazavárja gyermekeit, ünnep- és hétköznapon egyaránt.
A kegytemplom előtt hosszú, tömött sorokban kígyózik a vágyakozó emberek sokasága: igyekeznek néhány percre felmenni és személyesen köszönteni Máriát. Nem tolakodnak, a rohanó életből kiszakadva a türelmet gyakorolják. A templomkertben mások más sorokban állva a gyóntatásra várakoznak, hogy tiszta lélekkel vegyenek részt a búcsús szentmisén. A Mária Rádió önkéntesei egész nap szolgálnak, hogy megszólaltassák néhány mondat erejéig az érkezőket. És érkeznek a zarándokok a szélrózsa minden irányából csoportosan vagy családosan. Előttünk egy család székely ruhában: a kisfiú két kezét egyik felől az édesanyja, másik felől az édesapja fogja, a két kislány pedig egymásba kapaszkodik. Aki csak rájuk néz, megtelik a szíve gyönyörűséggel. Később tekintetemet megragadja egy idősebb néni, akinek kerekesszékét mögötte tolják, hogy szükség esetén bármikor használni tudja, ő maga pedig két botjába kapaszkodva lépésről lépésre araszol a meredek hegyoldalon. Van, amit tanulni embertársaink példájából.
A somlyói nyereg lassan megtelik, mindenki tudja, hol a helye. A hangszóróból arról értesülünk, hogy éppen melyik tájegységről hányan érkeznek. Majd hallgatjuk a lengyel származású pálos atya – aki a pálos rend magyar alapításának okán tanult meg magyarul – lélekhez szóló ékes szavait. Köszönti az összegyűlteket mint a szívből imádkozók közösségét, és arra biztat mindenkit, hogy ragadjuk meg a Szűzanya tekintetét, hisz annak ajándékát kapjuk, mely megsegít minden nehézségben. Merjük kimondani mi is Mária válaszát: „legyen meg a Te akaratod”. Merjük elfogadni és védeni az életet, amellyel a jóisten megajándékoz.
A napsütéses idő esőre fordul, felkerülnek az esőköpenyek, kabátok, és hull az égi áldás. Hazafelé jövet azon gondolkodom, hogy a hétköznapokba visszatérve ki merjük-e mondani döntéseinkkor: „legyen meg a Te akaratod!”
