Egyértelmű, nyűgtől kíván szabadulni a városvezetés a lakónegyedi kis vásárterek felszámolásával. Kiadják a területet egy multinak, az majd épít raktáráruházat, rendezi a parkolókat, a környéket, s dől a lé. Hogy ez nem nagyon tetszik a környékbeli kereskedőknek, hát Istenem. Hogy az itt élők sem erre vágynak, hagyján. Majd megszokják. Elegáns köntösbe kell csomagolni, talán elhiszik, hogy értük történik mindez. Ha pedig nem, idővel beletörődnek.
Az állomási piacot felszámolták, mint kiderült, nem is nagyon működött, senki nem ejtett könnyeket érte, ám a Szemerja negyedi „dollárpiac” megmentéséért szűk két hét alatt több mint ezer aláírás gyűlt össze. Hét-nyolc kiskereskedő tevékenykedik ott, legalább hét család megélhetése a tét, de már zúgolódnak a környékbeli kisebb-nagyobb üzletek tulajdonosai, alkalmazottjai is, hiszen ha ideköltöztetnek egy hiper-szupermarketet, ők is lehúzhatják a rolót. A legszerényebb számítások szerint is legalább 70–80 család napi betevője válik bizonytalanná. Arról ne is beszéljünk, hogy mindez szembemegy azzal a sokat hirdetett felhívással, hogy támogassuk a helyi terméket, a helyi termelőt, a helyieket alkalmazót, a helyben adófizetőt. Hisz a piacon viszonteladók nemcsak nagybani lerakatokból szerzik be termékeiket, de háromszéki gazdák zöldségeit, gyümölcseit is árusítják. És ami még ezeknél is fontosabb, az a több ezer itt élő óhaja: azt akarják, piac maradjon ott, ahol negyven éve piac működik.
Veszteséges a lakónegyedi kicsi piacok fenntartása, a néhány bódé, asztal nem hoz eleget a konyhára – szólnak a felszámolás melletti érvek, ám talányos, mi okozza a hiányt, hisz bérleti díjat fizetnek (nem is keveset), akik itt árusítanak, sőt, az elhasznált villany, víz költségeit is ők állják. Gyakorlatilag a takarításon kívül más felelősség, kiadás nem terheli a fenntartót, s ha az évek során nem sorvasztják el az itteni kereskedelmet, engedélyezik a sajt és hústermékek forgalmazását is, még nagyobb lehetne a város bevétele. Lejárt a butikos kereskedelem ideje – nyilatkozta ugyancsak az alpolgármester, pedig aki szétnézett a világban, tudja: nagyvárosok piacain, vásárcsarnokaiban is ott díszelegnek az asztalok mellett a bódék, ezekben árusítják a különböző élelmiszereket, többnyire ínyencségeket, helyi kis- és nagykereskedők termékeit.
Az idősek – ugyancsak nagy számban laknak a negyedben – lakossági fórum összehívását kérik, a helyszínen, mert nem mindenkinek könnyű lecocókázni a városházára, ahogy a nagypiac is szinte elérhetetlen távolságra esik azok számára, akiknek nincs gépkocsijuk, hisz arrafelé még autóbusz sem jár. A városközpont forgalmi rendjének átalakítására összegyűlt háromezer aláírás, és új tanulmányt rendelt a polgármesteri hivatal, egy lakónegyedben élő ezer polgár óhaját azonban nem hajlandóak tudomásul venni. Mert már eldöntötték, és ők, akik szavazataink jóvoltából kerültek a tisztségbe, mégiscsak jobban tudják, mi szolgálja érdekeinket (érdekeiket?). Megvan immár a bélyeg is: aki a változás ellen szól, az a fejlődést akadályozza.
De ha már nevünkben, képviseletünkben hoznak döntéseket, talán azt a kérdést is feltehetnék: biztosan ez a jó irány? Ezt a fejlődést akarjuk? Ez szolgálja közösségünket?