Az új-zélandi Otago Egyetem professzora, Neil Gemmell és csapata júniusban ellátogat a legendás skóciai Loch Ness-tóhoz, hogy DNS-mintákat gyűjtsön, és azok elemzésével megállapítsa, milyen fajok élnek a vízben. Gemmell nem hisz Nessie létezésében, de szeretné egy kis kalandra hívni a nagyközönséget és közelebb vinni az emberekhez a tudományt.
Gyermekei kedvében is szeretne járni, akik szerint a szörnyvadászat az eddigi legmenőbb dolog, amelybe édesapjuk belevágott.
Nessie legendája a 17. századra vezethető vissza, és noha soha senki sem tudta még bizonyítani, hogy látta a teremtményt, az mégis időről időre újra „megjelenik”, és számos internetes álhír is terjed róla.
A legmerészebb teóriák egyike, hogy a Loch Ness-i szörny egy hosszú nyakú plezioszaurusz, amely valahogy túlélte a dinoszauruszok kipusztulásának időszakát. Egy másik elmélet szerint egy tokhal vagy méretes harcsa él a tóban. Sokan úgy tartják azonban az állítólagos észlelések háttérben csupán a vízen úszó farönkök és az erős szelek állnak.
Gemmell szerint, amikor az állatok mozognak a vízben, akkor a bőrükről, tollazatukról, pikkelyeikről és vizeletükből apró DNS-töredékek kerülnek a vízbe. A kutatók ezért a tó különböző pontjairól és mélységeiből 300 vízmintát gyűjtenek be az elemezésekhez. A kiszűrt DNS-mintákon szekvenálást hajtanak végre, és az eredményt összevetik a már ismert fajok adatbázisával. A végső eredmények az év végére várhatóak.
